Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

sen az utcán találkozik vele, bizonyára elmegy mellette, anélkül, hogy felismerné. Meg is mondta neki. Richter nevetett. — így is volt, Dávid. Egy vasárnap láttalak, amint a futballpályára siettél a mérkőzésre. Mellettem mentél el... és nem ismertél fel. — Kár, hogy nem szólított meg. Sokat aggódtam maga miatt. Nem tudtam, hol van, mit csinál, kérdezni pedig nem mertem. De most örülök, látom, hogy nem volt rossz dolga. — Vigyáztak rám, Dávid. Gyermekkoromban nem ügyelt rám annyira az édesanyám, mint most az elvtársak. Az ember csak ilyenkor érzi, mit jelent az összefogás. Jó, megbízható helyen voltam. Etettek, itattak, és mert hónapokig szobafogságban ültem, hát meghíztam, magamra szedtem egy kis húst. Richter ezután részletesen kikérdezte, hogyan történt Kranc Géza letartóztatása és halála. Érdeklődött, találtak-e nála a levélen kívül más iratot is. Dávid nemmel válaszolt, egyébként is csak arról beszélt, amiről Richternének is tudomása volt. Arról hallgatott, hogy a titkos iratokat — amelyek a vasalóasztal dupla alsó lapjában lapultak — csak a letartóztatás utáni napon tüntették el. Noha őszintén örült annak, hogy Richtert láthatja, valami mégis tartózkodásra késztette. Még nem ismerte az igazi okot, amely visszaadta szabadságát. Amint kiderült, tartózkodása alaptalan volt. Későbbi beszélgetésük során Richter elmondta, éppen az, hogy elhízott, tette lehetővé, hogy néha kibújjék rejtekhelyéről, és sétálgasson az utcán, a szabad levegőn. Ilyen séta alkalmával találkozott egy kollégájával, akivel egykor együtt segédkezett. Ez a kollégája legnagyobb meglepetésére a német párt egyik magas rangú funkcionáriusa lett. Díszes horogkeresztes egyenruha feszült rajta, természetesen nem ismerte meg, de ő hirtelen ötlettől hajtva megszólította. Arra gondolt, talán mégis hasznára válhat a régi ismeretség felújítása. Az egykori segéd megörült a találkozásnak, meg is hívta egy kis itókára. Elmondta, hogy 377