Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A menyasszony
Második fejezet vi Vasárnap kora reggel ment Ida tyúkot vágatni, hogy még idejekorán megfőzhesse. A combokat meg a kövér szárnyakat apjának akarta adni az útra, a többivel, ami megmarad, majd úgy gazdálkodik, hogy két ebédre teljen belőle. Emma, miután megmosdatta és megfésülte Évát, hátrament vele Fodorné kertjébe egy kis levesbe való zöldségért. Már harmadszor volt ebben a kertben, és annyira megszerette, hogy legszívesebben minden idejét itt töltötte volna. Két fiatal szilvafa sudáran ágaskodott a nap felé, a szilvák már félig éretten, megbámultán bújtak a levelek mögé. A zöldség, még nedvesen a harmattól, csillogott az augusztusi napfényben, a halványzöld káposztafejek már frissen keményedtek az ölelő, egymásra boruló széles levelek alatt. Húsos, ízletes uborkák erős száraikon kúsztak a tömör, lilás karalábék között, és híztak a duzzadt paradicsomok is, szinte lehúzták terhükkel az egész törzset. A kukoricaszárak mereven és komolyan álltak, tarsolyukban az áldással, és mindezt áthatotta a kapor és petrezselyem erős illata. Emma az égre nézett boldogan csillogó kék szemével, vajon lesz-e eső. — Nem lesz eső — mondta vidáman Évának —, az ég olyan tiszta, mintha angyalok söpörték volna ki a felhőket. Délután fürödni megyünk. — És a kórház? — kérdezte riadtan Éva. — Tegnap már voltunk. — Az semmi — hirtelen a földre dobta a leszedett petrezselymet, dacosan leült a hagymák közé, és sírt, zokogott. Két apró keze közé rejtette szomorú arcát, és nem mozdult. Emma tehetetlenül állt, sírni szeretett volna ő is, de 35