Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

Hát ez a levél volt a bizonyíték. Ha a két anya ilyen jóban van, akkor a fiúk egész biztosan példás egyetértéssel vesznek részt a párt illegális munkájában. Mindjárt a levéllel kezdték a kihallgatást, úgy lobogtatták előtte, amikor az íróasztal elé ültették, mint akik azt mondják, kár tagadni, hisz Szlovák Zoli már úgyis mindent bevallott. A levél lobogtatása azonban éppen az ellenkező hatást váltotta ki Gézából, mint amit vártak. Nem tagadta, hogy valóban ismeri Szlovák Zolit, hisz mindketten Rimaszombatból, ebből a nagyon szép, tiszta és takaros városból származnak — mert Géza büszke volt szülővárosa tisztaságára, amit Dávid előtt is többször hangoztatott —, azonkívül mindkettőjüknek szabómesterség volt a foglalkozása, de semmiféle illegális munkában nem vettek részt. Állítása mellett váltig kitartott, és hiába hajtogatták, hogy Zoli ezt meg azt már bevallotta, makacsul tagadta, hogy neki bármiről is tudomása lett volna, sőt abban is kételkedett, hogy Zoli mondott-e egyáltalán ilyesmit. Feleletei rövidek és határozottak voltak, noha akkor már sejtette, mi vár rá, mert a hét markos legény falként fogta félkörbe őt és az íróasztalt. Valamennyien egyetlen szócskára vártak csupán, amibe belekapaszkodhatnának; ez a szó azonban nem hangzott el. Fényképalbumot tettek eléje. Sok ismerős arccal találkozott ott, de tagadta, hogy valaha is látta őket. Ekkor a tagbaszakadt legények elvesztették már türelmüket, és megkezdték az igazi munkát, a vallatásnak azt a módját, amely a fasizmus lényegét juttatta érvényre. Gézának le kellett vetnie a cipőjét, parancsra rátérdelt a székre, könyökét a szék támlájára támasztotta, és miközben kétoldalt, mint acélszorítók tartották fogva a hóhérlegények, a többiek egyszerre verték bikacsökkel és gumibottal a keze fejét meg a meztelen talpát. Amikor Dávid erre gondolt, rosszullét kínozta, gyomra háborgott... Bárhogy is erőlködött, nem bírta magát elképzelni Géza helyzetébe, aki e szörnyű kínzás közepette is összeszorított foggal hallgatott, és egyetlen név, egyetlen vallomás nem hagyta el a száját. De a kínzások köze326