Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A család kedvence
detektív várta lent a kapunál, nehogy véletlenül zavar álljon be munkájukban. Dávid ma is hibátlanul őrizte szíve mélyén Géza szigorú, szinte aszkétaszerűen komoly arcát, amint a testőrökkel a háta mögött megjelent az ajtóban. E szigorúságnak kissé sárgás árnyalata volt, akár a kabátján levő csillagnak. Kimérten köszönt, bólintás volt ez csupán, mint aki közli, hogy tisztában van a helyzettel, és hogy részletesebb magyarázatokra semmi szükség. A gárdista, a pofozás bajnoka volt az első, aki felállt, közel lépett Gézához, valamit halkan súgott neki, mint aki barátjával meghitt titkot közöl, ami csak rá tartozik, és senki másra. Gézának e titoktól a szeme se rebbent, sima, csontos, szigorú arcán egyetlen rándulást sem fedezhetett fel az ember. Nyugodtan, úgy, hogy mindenki hallotta, ezt válaszolta: — Nálam semmiféle röplapok nincsenek. — Majd meglátjuk — felelte az fenyegetően. — Tessék házkutatást tartani. — Meg is tesszük, de nemcsak itt — válaszolta győzelemittasan —, hanem a lakásán is. Nagyon jól ismerjük magát. Számon tartjuk az ilyen elvetemült zsidó kommunistákat. Nem végzünk félmunkát. Géza erre már nem válaszolt. Mozdulatlanul állt az ajtó közelében, mögötte a két testőr, akik nem tágítottak mellőle. A három idegen végezte a kutatást. Szétdobálták a szöveteket a fiókokból, rongyokat, bélésdarabokat, cérnákat, gombokat, selymeket szórtak az asztalra. Végül nyolc órakor, amikor a két segéd megérkezett, a gárdista az egyik varrógéphez lépett, kihúzta a fiókját, s egy levelet lobogtatott meg diadalmasan. Senki egy szót sem szólt, a segédek némán, kabátban álltak a fal mellett. Géza is nyugodt volt még, mert tudta, hogy a levélben nincs semmi, ami bizonyítaná illegális pártmunkáját, csak a süketnéma Lajcsi arca fejezett ki vad rémületet. A levél Szlovák Zoli szabómesternek szólt, akit egy hónappal ezelőtt letartóztattak. Ennyi elég volt ahhoz, hogy Gézát is elhurcolják. 306