Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

azt jelentette, hogy gyors és szapora mozdulatokkal tár­gyalt vele, miközben magyarázgatva gyakran tövig kinyúj­totta piros, egészséges nyelvét. E vad, szertelen mozdula­tok Dávidot eleinte megijesztették, sokat nem értett belő­lük, de később már élvezni tudta Lajcsi süketnéma elbeszéléseit. Nemes és naiv humort fedezett fel bennük, mert a nőkről beszélt, akikkel az utcán megismerkedett. Ez igaz is volt. Lajcsi szemre nagyon szép gyerek volt. Telt, piros arca szinte virított a boldogságtól, a jóléttől, és tizenhét éves kora ellenére már felnőtt férfi benyomását keltette. Az ismerkedés a nőkkel tehát könnyen ment addig, amíg a tekintet, a szem beszéde játszotta a főszerepet, de amikor hadonászni, magyarázni kezdett a hölgyeknek, és tövig dugta ki a nyelvét, többnyire elmenekültek előle. Per­sze voltak, akik nem voltak ijedősek. Lajcsi azonban azok­ról is beszélt, akik megijedtek tőle ... Ilyenkor utánozta őket, kimeresztette a szemét és kuncogott. Mindez, persze, akkor zajlott le, amikor egyedül voltak, a kora reggeli vagy a déli órákban. Most is, amint seprűvel a kezében fogadta, villanó szemmel és széles mosollyal je­lezte, hogy fontos közölnivalója van. Már kezdte is elbe­szélését, de soha többé be nem fejezhette ... Fél nyolckor csengetés hallatszott, Lajcsi rohant ajtót nyitni, Dávid pedig a próbafülkébe, a függöny mögé ment rendet teremteni... Egyszerre csak hangos beszélgetésre lett figyelmes, s mikor kilépett a fülkéből, két pofon csat­tant el a süketnéma Lajcsi rózsás arcán. Egy pillanatig még nézte társa arcát, amelyről levált a mosoly, levált a süket­némaság, és olyan erővel rítt le róla a riadt, mérhetetlen fájdalom, hogy a hang, a szó eszközei eltörpültek, értel­müket vesztették mellette. Dávidot oly felháborodás fogta el, hogy a három markos, tagbaszakadt idegen láttára a félelem egy szikráját sem érezte. Lajcsi és az idegenek közé állt: — Ne verjék — kiáltotta magyarul —, süketnéma! Az, aki pofon vágta, a másik kettő felé fordult, megma­gyarázta nekik, miről is van szó. A három idegen arcán egyfajta gúnyos fintor jelent meg, mintegy jelezve, hogy 304

Next

/
Oldalképek
Tartalom