Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

arra, hogy Sztanyót magához veszi, és ily módon könnyít helyzetükön. Fel is kereste Vilmát, aki akkor Ottóval együtt egy nyomorúságos albérleti szobában élt, amely műhely, konyha, spájz, dolgozószoba, egyszóval minden volt, és megpróbálta rábeszélni, hogy adja neki Sztanyót. Biztosította, hogy a legkiválóbb nevelésben fogja részesíte­ni, biztosította, hogy soha, de soha nem fogja elidegeníteni tőle. Akkor látogathatja meg, amikor akarja. De Vilma, miközben átrakta az apróságot egyik pelenkából a má­sikba, kereken visszautasította a kívánságát. Vilma inkább vállalta a nélkülözést, az éjjeli és nappali varrást, semhogy megváljon gyermekétől. De e találkozás után egyetlen szóval sem szorgalmazta többé, hogy Ottó elváljon a feleségétől. Tudta, hogy hiábavaló lenne. Látta az asszonyt, ezt a szép, gazdag, jólápolt nőt, aki legalább annyi kitartással és hűséggel szerette Ottót, mint ő. Hisz a gyereket is csak azért akarta, mert Ottótól volt, és mi­előtt elvált volna Vilmától, meg is mondta neki, ha rábízza a gyereket, talán idővel annyira megnyugszik, hogy el is válik a férjétől. Vilma azonban inkább vállalta ezt a ter­hes, nyomorúságos életet, semhogy gyermekétől megváljon. Mert terhes lett az élete nagyon. Ottótól nagyon kevés anyagi segítséget kapott. Szerkesztője lett a pártlapnak, állandóan úton kellett lennie. Teljes hévvel belevetette magát a politikai élet viharába, ami súlyos áldozatokkal járt. Gyakran hónapokig ült a fogházban. Ilyenkor, ha ka­pott is némi anyagi segítséget a párttól, a háztartás gond­jai nagyrészt rá maradtak. Emellett ez a kis zsúfolt szoba lett az illegális munka központja. Ottó társai idejártak, ha valamit meg akartak beszélni, vagy ha megéheztek, és nem volt egy fillérük sem. Természetesen jöttek pénzzel is, de mindez munkát... munkát jelentett. Ha valaki vidéki útról érkezett gyűrött ruhában és piszkos ingben, Vilma kötelessé­gének érezte, hogy rendbe hozza. Az inget lehúzta róla, .ki­mosta, kivasalta, a ruhát is kitisztította, nehogy gyanússá váljon a városban hemzsegő spiclik előtt. Vilma ekkor megtanulta, mit jelent párttagnak lenni, de szervezete alaposan legyengült az állandó, megszakítás 298

Next

/
Oldalképek
Tartalom