Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

szem, és a székek is úgy nyikorognak, ha rájuk ülök. Gyakran arra gondolok, hogy ez a recsegés és nyikorgás valamit mond, kitekert, szabálytalan zsargon nyelven híre­ket közöl velem azoknak az embereknek az életéről, akik előttem éltek e bútorok között. — Azt mondják — folytatta mélyet sóhajtva, mint aki vallomást tesz —, hogy a zsargon a német nyelvből ered. Ez bizonyára igaz, de nem segít rajtam, ellenkezőleg, még jobban fáj, még kellemetlenebbül recseg, és sokszor úgy érzem, mintha szédülnék, mintha minden inogna körülöt­tem ... Magának megmondhatom, és megmondanám a fér­jének is, ha itt lenne, hogy borzalmas az, amikor egy nyelvnek majdnem minden szavát értjük, és mégis, az egé­szet, ahogy a német fasiszták felhasználják a német nyel­vet, nem értjük és fáj... nagyon fáj ... és sokszor Chirára is neheztelek, miért nem beszélt nekünk a fasizmusról, ha a szocializmusról beszélt. Ügy tetszett, mintha a kérdést egyenesen az asszonynak tette volna fel, az pedig habozás nélkül válaszolt. — Azért, mert nem a mi jövőnk. — Hát akkor micsoda? — tört ki belőle a düh. — Betegség, nyavalya . .. Biztosítlak, fiam, hogy az em­beriség túléli — és mert érezte, hogy mindez igen gyönge érv, hozzátette: — A szovjet hadsereg végez vele. Meg­látod, fiam, hogy így lesz. — Biztos, hogy így lesz, ezt az apám is mondja... de a fasiszták egyelőre győztesen haladnak előre. A szovjet hadsereg hátrál... Ezt ordítja minden újság, és a „Jugend" is, amikor fáklyás menetben felvonul. Ö, ha módomban len­ne, ha erőm volna, egyetlen mozdulattal leteríteném mind ... Tudom, hogy leterítik őket, de addig a mi életünk és az anyám élete már a múlté lesz. — Nem szabad így beszélned — szólt részvéttel az asz­szony. — Jaj, nagyon el vagyok keseredve. Annyi mindent ta­nultam az életben, csak éppen azt nem, hogyan kell elbánni a fasisztákkal. Sokat tanultam héberül is. Már négyéves koromban a fejembe verték a héber betűket, hatéves ko­282

Next

/
Oldalképek
Tartalom