Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

lyában soha az árulkodás nyomát sem lehetett felfedezni. Chira már az első és második elemiben annyi megvetéssel ejtette ki az áruló szót, hogy abból soha senki, semmi körülmények között tőkét nem kovácsolhatott. Ezért volt Dávid most is tisztában azzal, hogy egyetlen iskolatársa nem árulná el őt, sőt már akkor, 1941-ben tudta, hogy egykori iskolatársai és Chira összes tanítványai ugyanúgy cselekedtek volna a váróteremben, mint ő. XV Ezzel a tudattal érkezett akkor haza. Ebédidő volt éppen, és anyja szemrehányással fogadta, hogy oly soká elmaradt, anélkül hogy megmondta volna, hová megy. Azt válaszolta, semmi értelme, hogy állandóan otthon kuksoljon. Nyíltan megmondta, hogy nem bírja ezt az állandó rettegést és felügyeletet. Ideje, hogy hozzászokjon az utcán leselkedő veszélyhez. Meg kell szoknia, különben nem tud majd védekezni ellene. A zsidók otthona amúgy sem jelent többé védelmet, sem gyermek, sem szülők számára. Ekkor érkezett haza az apja, aki Chájim Rosenkranznál járt. Chájimnak akkor már nem volt boltja, és a gépjavításokat otthon, a lakásban végezte. Munka közben örömmel látta vendégül Dávid apját, akivel igen értelmesen elbeszélgetett a saját és a világ problémáiról. Apja tökéletesen egyetértett fia érvelésével. Azt a javaslatot tette tehát neki, hogy szegődjön el tanoncnak Chájim Rosenkranzhoz, aki szívesen megtanítja mesterségére. Éppen ma beszéltek erről. Apja, aki úgy vélte, hogy fia útját, jövőjét egyengeti, nagyon meglepődött, amikor Dávid merőben szokatlan, sőt az illetlenséggel és udvariatlansággal határos ingerült hangon azzal utasította vissza segítőkészségét, hogy Rosenkranz előbb két fiát vegye munkába, és csak azután foglalkozzék azzal a gondolattal, hogy idegen tanoncot fogad fel a műhelyébe. 267