Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A család kedvence
és lelkesíts másokat is ebben a harcban. Amióta élek, ezt tettem magam is... Szívesen venném, ha néhanapján írnál nekem ... ígérem, nehéz helyzeteden mindig segíteni fogok. Chira Dávid vállán nyugtatta kezét, amikor kikísérte. Az udvaron a tipegő Chira nénivel találkozott, aki éppen magot szórt a baromfiak elé. Kézcsókkal búcsúzott el tőle. Chira néni arcát nyomban könnyáradat áztatta, mihelyt hallotta, hogy Kellerék Pozsonyba mennek lakni. — Ö, micsoda keserves idők ... Átok verje azt a bitangot... Dávid még hallotta, amint Chira csillapítja feleségét, és mialatt gyors léptekkel távozott az udvarból, szíve csordultig telt szeretettel. Tudta, hogy a két öreg még ott, ugyanazon a helyen áll, és hűséges t&kintetükkel kísérik távolodó alakját, de nem mert megfordulni, félt, hogy sírva fakad... A sírást sosem tűrte, erős akaratának ez volt a próbája. Apjától vett példát és Bari bátyjától, akiket sosem látott könnyezni. Nem is sírt, amióta szüleivel elhagyta szülővárosát, holott Pozsonyban, ebben az óriási, zajos és gyönyörű városban sok szomorúság, csapás és gyász érte, de erőt vett magán, nem tört meg ... A harag, a gyűlölet, az elszántság felitta mind a könnyeit. A zűrzavarból most képek villantak fel benne. Látta a nagy kétemeletes, sárgára meszelt, kopott házat a Dunaparton, a Zuckermandli közelében, amelynek első emeletére, egy szoba-konyhás lakásba hurcolkodtak. A lakás akkor már be volt rendezve a legszükségesebb bútordarabokkal. Természetesen régi, használt bútorok voltak, amelyeket Chájim Rosenkranz, apja hűséges barátja szerzett be olcsó pénzért. Magáról a lakásról is ő gondoskodott, s noha ebben a súlyos időben a Zuckermandli nem volt a legjobb hely egy zsidó családnak, Chájim mégis úgy vélte, hogy jobb, ha az ő közelében laknak, a Zsidó utcától pár lépésnyire. A lakás sötét volt, és azt a kevés napfényt, amely a déli órákban mégiscsak betört az udvarba, felfogta az ablakuk előtt ágaskodó eperfa. De ezt senki sem bánta, legkevésbé 245