Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

Ez az ő hangja, most már kétségtelenül tudja, hogy ő az, remegő szívéhez kap, és érzi kezében a nyakán lelógó pénzes zacskót. Még megtehetné, hogy visszafordul, és megmutatja neki a zacskót, mint egy zálogot, amit nála hagyott. De valami visszatartja, nem bírja megtenni, belül valami megingott benne, és már látja maga körül a rettegő, bámész arcokat. A valóság sárosan, piszkosan a hitébe tapos, nem akar többé hangokat hallani, sem arcokat látni. Két kezébe rejti hirtelen az arcát, és menekülve rohan ki, nehogy viszszaforduljon, és megvakuljon az elhagyott vakító fényességtől. XXXII Este volt már, amikor Zelma benyitott Emmához. Előbb nem tudott szabadulni, anyja meg Lina keservesen sírtak, amikor újra előhozta elutazási tervét. Zelma többé nem látta akadálynak Linát. Szerinte a leghelyesebb lenne, ha Lina elválna Józsitól, visszakapná hozományát, és ebből a pénzből élhetnének addig, amíg az idegen városban meg nem találja a helyét. Ezt nyíltan meg is mondta nekik. Ha pedig Lina nem akar válni, és vállalja így is a helyzetét, akkor meg nem látja be, hogy anyja miért ne lehetne nála. Ha Lina kibírja, miért ne bírná az ayja? Nem kell semmit eltúlozni. Lehet, hogy Lina számára ez az igazi életforma. Nem, semmiképp sem akar itt maradni, szó sem lehet róla, ő úgysem segíthet Linán, ha itt marad. Most arról van szó, hogy önmagát megmentse, Itt egy pillanatnyi nyugta sem lesz a másiktól. Egyedül kell végre lennie, tudnia kell, hogy mit akar. Itt, ebben a nyomorúságban sohasem fog rájönni. El... el... kíméletlennek kell lennie, másképp belepusztul. Minél előbb el... Van még pár koronája a bankban, ezt holnap kiveszi. Otthagyta őket sírva, és bement Emmához. Emma az ágyán ült a sötétben, összekuporodva. Fátyla meg koszorúja a földön hevert, megtaposva, rongyosan, ö maga tiport rá kíméletlen elkeseredésében, amikor leg170