Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

ban feküdne. Éva és Virsli halála óta ez az üresség még mélyebb lett körülötte. Állandóan ellentétes érzelmek közt hánykolódott, mintha bozótot, elvadult bokrokat kellene irtania, hogy megtalálja az útját, és mérges kígyókkal kellene birkóznia, hogy megmentse hitét. Legjobban akkor érezte magát, ha egyedül lphetett, ilyenkor nyugodtan, zavartalanul tudta felidézni az ő képét, anyajegyét, apró, egymástól távol álló, kerek, fényes szemét és mosolyát, amikor anyajegye egészen a szeméig felszökött. Mindig valami újat fedezett fel rajta. Ma reggel arna gondolt, hogy köhög, beteg, és ezért nem jelentkezik. Ki tudja, hogy hol fekszik? Nyugtalan lett, és újra emberek közé kívánkozott. De utolsó álma óta senkivel sem mert többé beszélni sejtelmeiről vagy aggodalmairól. Ha valaki bejön és megkérdezi, hogy mire gondol, talán megmondta volna, de senki sem kérdezte. Itt van Katka, akinek szíve mélyéből örült, hogy végre van valakije, de kiderült, hogy rosszabb az idegennél. Tegnapi szavai még nagyon elevenen éltek benne. Marták, égették, és éjjel az ő vonító, átkokkal zsúfolt hangjára riadt fel. Miért? Mit követett el ellene? Kit bántott és kit sértett meg azzal, hogy hált valakivel? Miért ez a nagy felháborodás Katka részéről, hogyan meri tőle számon kérni? Hát kérdezte ő valaha Katkától vagy Fánitól, hogy kivel hált? Miért fáj nekik annyira, ha neki örömet szerzett? Ö nem titkolta, nem szégyellte, és ma is akárkinek megmondja, de homályosan már érteni kezdte Idát, amikor tiltakozott az ellen, hogy bárkinek is elmondja. De hát így sem bánja, mert kellett, hogy elmondja, kellett; másképp nem bírta, belepusztult volna. Katka kétségbeesetten térdre vetette magát Emma előtt. Kért, könyörgött, hogy hagyja abba ezt az őrültséget, amelyből nem származhat semmi jó. Két kezét összerakta, mintha imádkozna. így rimánkodott, az eget hívta segítségül, az Úristent, a Szűz Máriát, Szent Jánost, aki a híd előtt áll kopottan és nagyon szomorúan, és akit Katka nagyon megszeretett. Ma reggel is, mielőtt a piacra ment, fenyőágakból koszorút font neki, és a karjára akasztotta. Még mindig bízott benne, hogy Emma megváltoztatja elhatározását, 157