Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

Ida feláll, csontjai ropognak. — Istenem, olyan fáradt vagyok — mondja a konyhában. — Azt akarom neked mondani — kezdte Zelma —, hogy én elmegyek innen. Hogy hová, azt még nem tudom, de itt nem maradhatok tovább. Anyámnak még nem szóltam semmit. Mondd, mi lenne, ha te is velem jönnél? — Elhallgatott, koromsötét volt a konyhában, nem láthatta Ida arcát. — Én nem mehetek — válaszolta halkan és rekedten Ida. — Gondold meg, Ida, talán ez az egyedüli alkalom, hogy kikerülj innen. Számodra az otthon nem nyújthat semmit. El kell menned neked is. El tudod képzelni, hogy mi lesz belőled pár év múlva? Biztos vagyok benne, hogy szüleidnek nemhogy a segítségére lennél, hanem ellenkezőleg, terhükre leszel. Gondold meg, ki fog téged elvenni egy fillér pénz nélkül? Most jóformán gyerek vagy még, és tudnál alkalmazkodni. Én mindenképp segítségedre leszek, van még annyi pénzem, hogy az első hónapokban nem fogunk hiányt szenvedni. Akarod, Ida? Emma hallgatta Zelmát, fájt, hogy őt nem hívja, de Zelma mintha megsejtette volna gondolatát, így folytatta: — Később Emmát is elhívhatnánk, ő főzne nekünk, mi pedig varrnánk. — Ó, én nem mehetek — mondta hálásan Emma —, nekem itt kell maradnom. — Nekem is itt kell maradnom — mondta határozottan Ida —, most nem hagyhatom egyedül az anyámat. Érzem, hogy szüksége van rám. Hogy mi lesz később? ... Lehet, hogy én is meghalok. Miért ne? ... — folytatta nyugodtan. — Mióta Éva halott, nem irtózom többé a temetőtől. Most már tudom, hogy meghalhatok, amikor akarok. Addig maradok, amíg jónak látom. Talán jó is így ... sokkal könynyebb nekem, elmehetek innen, akár egy vendég. Mostanában sokat gondolok erre, Zelma. Képzeld el, úgy vagyok itt, mint egy vendég. Nem fontos többé, hogy szép vagy csinos legyek. Ha olyan szép lennék, mint te, elmennék 153