Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

— Tudom. — Ezt a kutyát ismerem. — Nem harap. — Megfürösztjük a folyóban, jó? — Nem félsz tőle? — Nem. Én nem félek, csak az éjszakától. — Én akkor sem félek. — Mondd, van neked szeretőd? — Nincs. — A Markának kettő volt, katonák mundérban, bajuszszal. A konyhában háltak vele, és mindig röhögtek. — Még sohasem röhögtem. — És vasárnapra fested magad?' — Nem, de ha egyszer pénzem lesz, kifestem magam. — Akkor majd én is. Azt mondják, hogy nagyon sápadt vagyok. — Igen, nagyon sápadt vagy. — Nálunk mindenki ilyen. Nézd, itt ebben .az ajtóban lakunk, a mama örülni fog neked. Te is örülj a mamának, ő beteg, a szive meg a tüdeje fáj. Ahogy beléptek, dohos, penészes szag csapta meg Emma orrát. A szoba bútorzata főleg vetetlen ágyakból állott, és az ágynemű szürkén, gyűrötten hevert szanaszéjjel. Piszkos csészékkel, kanalakkal, száraz kenyérdarabokkal, a tegnapi vacsora nyomaival volt tele ,az asztal, körülötte gyerekek hancúroztak. Az asszony az ágyban feküdt ruhástul, cipőstül, arccal a párnára borulva, egyik lába a bölcsőn pihent, és ringatta alvó gyermekét. Ida az ágyhoz lépett, lágyan megérintette édesanyja vállát. — Mama — mondta halkan —, Farkas néni egy új lányt küldött. A gyerekek hirtelen elhallgattak. Emma és a kutyája köré sereglettek, taszigálták, lökdösték egymást, és egyre szorosabb gyűrűben vették körül. Friedné, két csontos, kiaszott karját megfeszítve, felült az ágyban, és riadt, fájdalmas arccal nézett Emmára. Nem szólt, nem kérdezett, csak nézte, és Emma mintha megértette volna így is. Hir14