Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

hogy kezdődött? Virslit agyonlőtték, meggyilkolták, erőszakkal lopták ki szeméből a fényt, de Éva... akire vigyáztak, akit soha nem hagytak egyedül, és mégis valaki láthatatlanul jött, megvakította és elnémította örökre. Örökre? Lehetséges ez? Hisz olyan jókedvű volt az utóbbi napokban, nevetett, tréfált, és állandóan mesét akart hallgatni. Reggel is, mielőtt munkába ment, beszaladt hozzá, már akkor ébren volt, megkínálta Elekné émelyítő befőttjével, és kérte, hogy este jöjjön be hozzá, mert valami fontosat akar neki súgni. Vajon mit? Megtudja-e valaha? Hát csak így, ilyen készületlenül, ilyen befejezetlenül otthagyni a nevetést, a befőttet, a betegséget, Idát, Zelmát meg őt? Friednére nézett, mintha meg akarná kérdezni tőle, hisz az anyja volt, aki szülte, aki enni, járni és beszélni tanította, talán ő tudja, megmondja. De Friedné némán ült a helyén, merev, tompa fényű szemét egy pontra szegezte. Verhették, üthették volna akár ... Nem érzett többé közösséget az emberekkel és tárgyakkal. Homályosan és elmosódottan arra emlékezett, hogy valaha ő is gyermek volt, és kibontott sötét haját szalaggal összekötötték. A szalag állandóan színeket váltott, egyszer kék, majd rózsaszínű, aztán vérpiros lett. Vérpiros, mint az anyja vére, aki egyszer kenyérsütés közben vérzést kapott és elájult. Az asszonyok vitték az ágyba, és ő rémületében kifutott az utcára, rohant, rohant, kitárta vékony karját, és érezte, hogy anyja ágya utána rohan, és az udvarból az ég is vele rohan, a kút is és a teknő, amelyben az anyja kenyeret dagasztott. Így rohanna most is, ugyanazt a rémületet érzi, ugyanazt a tehetetlenséget. Rohanna, hogy ne lássa többé a férjét, akitől retteg, mint bűnös a társától, ha a bűn kiderül. Ügy érzi, hogy rejtett bűneiért kellett a gyermeknek meghalnia, talán éppen akkor, abban a pillanatban kezdődtek az ő vétkei, amikor Éva megfogamzott. Ö, miért, miért ül most itt? Mire vár még? Halt volna meg inkább ő is, amikor szörnyű kínokkal és vérveszteséggel a világra hozta. Halt volna meg inkább! Kit, kit vonjon most felelősségre, az anyját, a nagyanyját, a dédanyját? Mind, mind elmentek, és itt hagyták őt halott gyermekével egyedül. 132