Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A menyasszony
nepi pillanatban, valaki, akit szeret, és aki szereti őt. Ki más lehetne, mint Virsli? Ennek a februári napnak már tavaszszaga volt, érezni lehetett, hogy valami készülőben van fenn is, lenn is. A szeplős Müller Anna szolgálta ki az üzletben. Kedves volt, mosolyogva hallgatta Emmát, aki úgy találta, hogy nem is olyan csúnya, ahogy a városban beszélik. Százhatvan koronába került a fátyol és a menyasszonyi ruhára való anyag. Annyit tudott csak lealkudni, hogy a mirtuszkoszorűt Anna ráadásul adta, ingyen, és Emma elhatározta, hogy ezentúl Mülleréknél fog bevásárolni, sőt Lángnénak is beajánlja őket. Boldogan haladt csomagjával az utcán, nézegette kincseit. Legszívesebben kibontotta volna a csomagokat, és a nap felé lobogtatta volna fátylát meg menyasszonyi ruháját, hogy végre lássák, tudják. Aztán zavart nyugtalansággal számolgatni kezdte kiadásait, arra gondolt, hogy ebben a hónapban keveset tehet félre a bankba. Talán a jövő hónapban pótolhatja, ha valami közbe nem jön. Ki tudja? Állandó várakozásban élt, és minden perc meglepetésekkel zsúfoltan tört rá. Ekkor felejthetetlen, szörnyű dolog történt. Virsli sántikálva rohanni kezdett, reszketve lökte előre kiaszott, menekülő testét, miközben gyönge, keserves hangon vinnyogott. Nyomában egy hatalmas termetű cigány rohant, a kutyapecér, dróthurokkal kinyújtott kezében. Emma kétségbeesésében ugyancsak rohanni kezdett utánuk, lihegve, s körülötte úgy himbálództak a csomagjai, mint törött, tehetetlen fehér szárnyak. így száguldottak végig a Fő utcán, Virsli, a cigány, Emma és egy sereg pajkos utcai gyerek. Emma kiabált: — Emberek, emberek! Mentsétek meg ... embe ... — a hang megakad* a torkában, mintha a dróthurkot az ő nyakán húzták volna össze. És elnémult a beteg Virsli is, a levegőben lóbálva vitte a cigány ... És nem használt sem kérés, sem könyörgés, a cigány behajította Virslit a fedett, rácsos ablakú zöld taligába, a többi elfogott kutya közé. Emma érezte, hogy Virslit többé nem mentheti meg, ezért 117
