Gyurcsó István: Mélység és magasság

A költő kérdez

KOVÁCSMŰHELYBEN Lassan már nem lesznek kovácsok, rtem lesz üllő, s ki az üllőre üt, feleselő vaskalapácsok, pörkölt lópata, fanyar füst. Alszik a szenvedély lángja, fújtató-szándékunk is pihen, a vaskorszak már a végét járja: műanyag, műszív a szivem. Műész, ami igazgat, parancsol, de nem köti le a világ erét, mikrosejteket csodál, pancsol, s ritkán gyógyítja az érzők sebét. Nem siratom a vaskorszak csodáit, bár a kard a láncon akkor nyert csatát, s nem kívánom ama kor hitvitáit, csak izzóbb lenne, ha mi kezdünk vitát! IS