Gyurcsó István: Mélység és magasság

Őszi levél

DAJKÁLVA Ülök az Idő karján: az Idő szoptat, dajkál! Jó lesz már lábra állni, harapni, kiabálni! Köpni, ha úgy kívánom: sírni, ha rossz az álmom. Az Idő ringat, dajkál. Állnék a magam talpán! Csókol az Idő szája: fanyar eset a nyála! Jobb volna követ rágni, tengerben utat vágni, homokból kőre lépni, a napból földre nézni! Szállni fekete felhőn, nem járni málnaerdőn. Kirúgni, ki a hámból, kilépni, ki a mából, s nem gondolni az okra, ha üt az Idő botja! A húst csontra cserélni, a vért csak vérnek nézni, túlélni sebek mélyét, viselni hegek kérgét... — Nem rúgunk ki a hámból, mem lépünk ki a mából: 109