Gyurcsó István: Mélység és magasság

Őszi levél

KEDVETLENÜL BIZAKODVA Kiesnek belőlem a tegnapok, megrostál az idő, rosta vagyok. Bűzaszem bennem már egy sem marad, ha vetek, utánam konkoly fakad. Hull a dér, hull a szépséges vetésre, a csíra meghal, mielőtt megérne. Nincs mögöttem, csak száraz pusztaság. Esőt várok én, a napot hívom, és minden reggel most abban bízom, hogy kizöldül bennem a hűlt világ. (Kizöldül, kizöldül, ki is kivirágzik, s a fűben pitypalatty bukfencezve játszik. Kizöldül, kizöldül, talán meg is érik, hogyha minden reggel jó szavak becézik.) 102