Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz
Első rész
nem felszerelés és sorakozó, majd bevonultak egy összelövöldözött ikis faluba, amelynek végén hatalmas teherautók várták őket. Időközben megeredt az eső, és a teherautók lucskosak voltak a sártól. — Ez már hadműveleti terület — suttogták egymásnak az újoncok tiszteletteljesen, és megigazították a puskaszíjakat. Az öreg bakák azonban lenézően és mogorván vigyorogtak, továbbá hegyeseket köptek, mert ők tudták, hogy a kis falu még olyan messze van a hadműveleti területtől, mint az újoncok attól, hogy frontkatonák legyenek. — Mikor tavaly erre jöttünk, úgy füstöltünk át a falun, hogy még a szagunk sem ért rá eloszlani — mondogatták az öreg bakák, és megcsillant a szemük. — Mit tudtok tik ehhez? Mikor a pesti gyorskocsizók jártak előttünk, emlékszel, János? — János megfontoltan bólintott és legyintett: — Hatvan kilométereket tettünk meg naponta. — Méghozzá harcolva! — vetette közbe magát egy bajuszos kis mókusember. — És olyan hideg volt, hogy összefagytak az ember orrában a szőrök! Pedig havazott is bőven. — Itt még nem havazott! — vélte egy öreg népfölkelő. — Dehogynem havazott! Éjjel-nappal havazott! — Havazott — szólt közbe egy őrvezető —, csakhogy tavaly november elején jártunk erre. Azért havazott. — Igaz — békült meg az előbbi kis mókusember, és újra emlékezően csillant meg a szeme. — November végére már annyi volt a lábfagyás, hogy a doktorok nem győztek káromkodni. Az én bütyköm is akkor fagyott le, hajaj... — Ügy fagyott, hogy ha az őrmester úr elkáromkodta magát, csörömpöltek a szűzmáriák a levegőben. — Egyéb sebesülésünk nem is volt. Csak lábfagyás meg kézfagyás. — Meg orrfagyás. — Az csak a silányabbjának. — Hajaj, ha majd úgy száz kilométerrel odébb leszünk, meg belemegyünk a télbe, a ti lábatok is lefagy, komák — fordult a kis bajuszos az újoncokhoz. — Mindegyiké. Sorba. Talán még a hadapród úré is — állt vigyázzha a szeme, 72