Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

Hajnal azonban zokogva borult a vállára, bár nappal volt, s ilyenkor nem szeretett sírni. — Kedves, kedves Hernádi Tivadar — suttogta —, de hiszen rájönnek a postabélyegzőről. Tanácstalanul vonta fel a szemöldökét Tivadar. Aztán lassan visszacsúsztatta a leveleket kabátja zsebébe. — Hát igen — mondta, és a cipője orrát vizsgálgatta figyelmesen. — Persze. Hogyne. így tehát reménytelen ... De Hajnal hirtelen megragadta a karját. — Várjon! Adja ide a leveleket! Van egy barátnőm a postán f szőke lány, kicsit selypít, ötödikből .kimaradt, mert apja, aki levélhordó volt a Józsefvárosban, tüdőgyulladásban meghalt, és Lenke mamája — barátnőm neve Lenke — nem taníttathatta őt tovább. így került Lenke a postára). Majd akkor adom fel a leveleket, ha ő lesz szolgálatban. Megkérem, hogy a bélyegekre nyomja rá erősen: Gyűjtsük a papírhulladékot! — vagy más effélét. Esetleg mázolja el a bélyegzőt, amikor rányomja. Bizonyára megteszi, mert a szíve jő, s a oeve Lenke. Szőke lány, kissé selypít. De ezt talán már említettem. — No lám — bólintott Tivadar elégedetten. — Tehát Lenke! Az eszme jó és ikivihető. Adja át üdvözletemet barátnőjének, mivel feltételezem, hogy a szeme barna (bár a haja szőke, ami igen jól illik hozzá), és kedveli a halk szonetteket, valamint az orgonaillatot. Majd hozok neki egy üveggel, ha hazajövök. Hajnal most lábujjhegyre állt, és két tenyerébe fogta Tivadar fejét. (Ez talán nem is illik, gondolta, de a pillanat szép, s az alkalom rendkívüli.) — Hernádi Tivadar, szerelmem — szólt —, én most már megyek, mert nyolc óra van, és a főnököm szigorú ember, bár igazságos és komoly ügyvéd. Pereit többnyire meg szokta nyerni; ilyenkor elégedetten dörzsölgeti aranykeretes szemüvegét, nekem pedig fizetésjavítást ígér. Ami egyszer majd bizonyára be is következik. Ezért én most már megyek. Hernádi Tivadar, szerelmem, isten vele! Jöjjön vissza hozzám, mert én várni fogom. Várni fogom, mert tudom, hogy maga visszajön hozzám. Remélhetőleg, mire visszatér, 62