Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

Ez meg mi a nyavalya? A közösbe nem, a pártba igen? [Vaján az üzemvezető benne van-e a pártban? Az új üzemvezető benne van. Holnap bemegy ihozzá.) — Miért? — Tetszik neki. Az anyja sír miatta. — Miért. — Nem akar templomba járni. iNevet. Folyton a kommunistákkal pusmog. Hát ezt az isten se érti. Szeretné ismerni azt a 'fiút. Vajon (hány éves lehet? Annyi, mint ő? Idősebb? Ki érti ezt? És a téglákat ki érti? fis őt ki érti? Meg a többieket? — No jó. Hát akkor adja be a földet. — Talán beadom. Gyű! ... Gyere, Szemes. Dob-dob-dob, do'b-dob-dob. Már magasan a dombtetőn járnak, jobb kéz felől a régi katonai gyakorlótér elhagyatott földhányásai, mély, mesterséges gránáttölcsérei látszanak, előttük, egy kőhajításnyira már a sommal, kökénnyel, csipkebogyóval benőtt, lejtős erdőszéle rozsdállik: errefelé szokott kódorogni azelőtt, valahányszor az iskolából lógott. Most meg a munkából lóg. De ez most más. Lihegve kaptatott fel a tüskés, sűrű bokrok között, a kutya mindenütt a nyomában. Ezeken a helyeken nagy bölcsen előreengedte a gazdáját, nem tolakodott. Csak csörtessen előre, ő ráér. — Szemes, fene a bőrödet! — Hau-vau ... Akkor jó. Egy-két aszú bogyó még maradt a bokrokon, ezt lecsipegeti. Majszolva jobban lehet gondolkozni. De nem most: majd a tisztáson. Csipeget, zsebre dugja, gondosan elraktározza. Megy, előregörnyedt felsőtesttel kapaszkodik. Lehajlik, száraz gallyat szed fel, azzal csörtet tovább. A háta mögött tompább lett a kuvasz lihegése. Nem néz hátra, elvigyorodik. Tudja, hogy a kutya is ágat kapott a pofájába, attól szuszog. Régi játék volt ez köztük, beillett mutatványnak is. Még akkor kezdték, mikor mind a ketten kölykök voltak, ö is, a kutya is. De a kutya már hétéves. Ö meg tizenkilenc. Lesz. — Hiába hozod a rőzsét — szól 548