Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

— Jani bácsi... aztán nehogy eljárjon a szája ... — Miről, te szédült? Hogy pusztítjátok a magatokét? Hogy az a csirkefogó dróton rángat benneteket? „Égessétek •e'l a téglát, 'hadd jusson a szegény parasztoknak is valami. A paraszt készpénzzel fizet. A paraszt nem a bankba utalja át a pénzt, mint az állami építkezések, hanem leteszi itt a pénztárban. Abból kapjátok ti a béreteket, nem a bankból. Amit a paraszt visz el, azzal bajlódni sem kell. Fölrakja, elfuvarozza, kifizeti." — Honnan tudja, Jani bácsi? — bámult rá a legény. — Kitaláltam, édes fiam. Igyál. Most már ihatsz. Még nagyobb tökfilkó vagy, mint amilyennek képzeltelek. Szervusz, igyál. Te, te... melós ... Te osztályharcos melós ... Az utolsó szóra a fiú felpattant, az asztalra vágott. — Ne csúfolódjék velem, mert baj lesz! De az öreg egykedvűen kortyolgatta a sörét, aztán mintha nem is hallotta volna a fenyegetést, megkérdezte: — Csak azt mondd meg nekem, apád tud róla? Apád tud a hősködésetekről, mi? Meg anyád? Ö,k tudnak róla? Persze hogy nem tudnak; apád még mindig betegen fekszik, mióta az a széndarab összezúzta a bokáját. Mellesleg szólva erről is a te drágalátos üzemvezetőd tehet: ő rakatta ki olyan bölcsen a szenet, hogy a leguruló koloncok a rakodó alá potyogjanak a hányóról... Anyád meg a régi üzemben dolgozik. De ha tudnának róla, jól szájon vernének, afelől biztos lehetsz. — Engem?! — Téged! — vágta vissza az öreg keményen, de akkor már ő is állt. — Azt szeretném én látni akárkitől — emelte a legény az öklét. De akkor hátulról izmos, kérges marok kulcsolódott rá a csuklójára, hátrafordult. — Hát te? — nézett rá nyugodtan a bozontos szemöldökű kemencemester. — Hát te? Már vagy tíz perce figyellek, onnan a másik asztal mellől. Eszed ment el? Ülj le! — Meglökte, a legény visszahuppant a székre. Nyeldeste a dühét, berzenkedett, de már szégyenkezésbe váltó haraggal. Itt aztán igazán fölösleges lett volna a hősködés. Ez a kétmá543