Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz
Harmadik rész
piilnek a padlóra, aztán az éjjeliszekrény fiókja zuhan a földre, az ágyból kivágódik a párna, a könyvespolcról könyvek fordulnak alá . . . Az agya kitisztult, valami derűs nyugalom szállta meg. — Hiába kutatsz — szólalt meg, a bedagadt szája miatt nehezen forgó nyelvvel, de tisztán és érthetően. — Itt voltak, az összes papírok itt voltak, de mindent visszaadtam. A másik megrettenve egyenesedett föl, riadtan a zsebéhez kapott. Ez az állat, villant át az agyán, ez az állat erkölcsi gátlásokat kapott. Bedőlt a bolsiknak! Megfertőzték a hangzatos szólamaikkal, és az utolsó pillanatban elárulta őt! Menekülni! — volt az első, ösztönös gondolata, talán már a nyomában is vannak. Kivette a zsebéből a revolvert, a földön fekvő, «mozdulatlan alak fölé hajolt. — Kinek beszéltél rólam? ... Ki tud rólam, felelj! De a mérnök lehunyta a szemét, nem válaszolt. — Felelj, mert szétlövöm azt az átkozott koponyádat! Hitegettél, a pénzemből uraskodtál, kinek köptél be közben, felelj! Te szemét! — Hirtelen támadt dühvel sziszegte az arcába: — Te ... úriember! A szóra felnyitotta a szemét. Hosszan végignézett rajta, aztán elfordította a fejét. — Eredj a fenébe — mondta közömbösen. Meg sem próbált feltápászkodni, jó volt így feküdni, ez egyelőre mindent megoldott. Verát és Erzsikét és a másnap reggelt és mindent. De miközben az előszobaajtó felől felharsanó éles csengetés belehasított az agyába, homályosan felrémlett előtte, hogy az életét többé nem oldja meg semmi sem. Aztán újabb rúgás érte a koponyáját, s ettől ismét elájult. Miko.- a közbiztonsági szervek, akiket az öregasszony hívott oda a feje fölött dübörgő zaj miatt, betörték az ajtót, még mindig eszméletlen volt. Aztán álmodni kezdett. Mintha egy idegen hang valami fegyverről beszélt volna, amelyet el kell venni valakitől, s ő csodálkozott ezen, mert hiszen neki sohasem volt fegyvere. Aztán mintha valaki bevillant volna a szobába; egy asszony volt, s ő kínlódva próbálta megfejteni, Vera vagy Erzsike? ... És az asszony félrelökte maga elől a férfiakat, aztán felsikoltott, zokogni 491