Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

— Okos leszek — ígérte az asszony, és kifordult az ajtón. Ahogy kiért a kapun, futni kezdett. Istenem, csak otthon legyen, gondolta futás közben. Tudta, hogy a mérnök reggel elutazott, egy vidéki teleppel kellett megtárgyalnia valamit, de már hazaérhetett. De mikor tette? És miért tette? -Miért? Csak tegnap tehette, villant át az agyán, tegnap voltak egyedül az irodában, mikor ki kellett valamit adnia a páncélszekrényből. De közben megszólalt a telefon. „Vegye ki magának — szólt vissza gyorsan, miközben felvette a hallgatót. — A kulcs a zárban van." Igen, így történt. De miért? — torpant meg futtában. Miért? Úristen, talán nem is utazott el! Azóta talán már... Ettől a gondolattól újra rohanni kezdett, rohanva fordult be a ház kapuján, a lakásuk ajtaja előtt meg sem állt, oda sem nézett, futott tovább, egyenesen föl az emeletre. Az ajtó előtt megállt egy pillanatra. Úristen, add, hogy otthon legyen! — fohászkodott. Aztán becsengetett. Otthon volt. Mikor kinyitotta az ajtót, meglepett, örömmel hajolt feléje, mosolygott a szeme, mikor behúzta az előszobába. De mikor az asszony betette maga mögött az ajtót, és lihegve nekidűlt, nekivetette a hátát, mintha attól félne, hogy félrelöki és elmenekül, akkor már kiveszett a szeméből a mosoly, elkomorodó arcán meglátszott, tisztában van a helyzettel. — Adja vissza! — lihegte az asszony fogvacogva. — Azonnal adja vissza ... — Az istenért, ne legyen ilyen tragikus — próbálta megfogni a kezét. De az asszony vadul ellökte magától. — Mért tette? — zihálta, és szinte perzselt a lehelete. — Azt mondja meg, mért .tette? — Mert különben sohasem jött volna fel hozzám — próbált a férfi fölényesen fölébe kerekedni a helyzetnek. — Mit??! Mit beszél? — Hányszor hívtam, jöjjön fel egyszer hozzám . .. mindig kinevetett — tördelte a mérnök, s az elkeseredése most már őszinte volt, agyát forró vérhullám löntötte el: most már minden mindegy, csak kimeneküljön ebből a szennyből, ebből az irtózatból, ahova jutott. 487