Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

Fölállt. Megdörzsölte a homlokát. Sóhajtott, habozva a távbeszélő felé nézett. Eszébe jutott, hogy aznap délben kell átvennie a nemzeti gondnokság alá helyezett téglagyár igazgatását. Egy pillanatra arra gondolt, elhalasztja az ünnepélyes átvételt, telefonál a bizottságnak, megkéri őket, megmagyarázza nekik, hogy ... Mit magyaráz meg nekik? Hogy ma tudta meg azt, aminek a szívverést elállító sejtelmét hosszú hónapok óta hordozta magában, kínlódva és rettegve, és aimi most, miután sajgó bizonyossággá lett, az élete végéig már egyedül őrá tartozik? iNem, itt most valami mást kell megmagyarázni. És nem is a bizottságnak, a mun-' kásoknak, az elvtársaknak kell megmagyaráznia... De mit? — nyúlt töprengve a homlokához, s a kínlódás ismét beléhasítoitt, mint egy durva és kíméletlen döfés, mint egy láthatatlan és engesztelhetetlen ellenség alattomos, gonosz késszúrása. És akkor újra megérezte átnedvesedő, vonagló tenyerén az erős, meleg kéz szorítását. Arbeit macht frei... Igen, ez az, ezt kell megmagyaráznia a munkásoknak, ezt a túlvilági üzenetként kapott 'három rövid szót, amely gyalázatos és cinikus jelszóból milliók lángolóan tiszta sírfelirata lett. Nem habozott tovább, pontosan tizenkét órakor ott állt az emelvényen, a gyár nagy előcsarnokában. •Mikor beszélni kezdett, feszült csönd támadt. De ez a csönd nem volt egyöntetű, s már az első mondatai után csalhatatlanul érezte, hogy valahonnan gyanakvó, gúnyos és lekicsinylő némaság árad feléje, s a várakozás csöndjébe jó adag rosszindulatú hallgatás is vegyül. Ezeket megdolgozták! — villant át az agyán, s tekintetével keresni kezdte az ellenséges áramlatok forrásait. De aztán nem törődött többé az egésszel, s az előre megbeszélt bevezető mondatok után összehajtogatta a kezében tartott papírlapot, s az emelvény peremére támaszkodva lassan mondani kezdte azt, amit el akart mondani. A bizottság tagjai meglepetten néztek össze, s mikor az előre megszövegezett beszédet tartalmazó papírlap egy váratlan mozdulatától lehullt az emelvényről, egyikük reménykedve csúsztatta vissza a keze mellé. Megrázta a fejét, to482