Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

aogélő szovjet katonákra, és most már zuhogtak belőle a mondatok: — Én kivettem a részem a fasiszták elleni harcból. Két évig harcoltam ellenük illegalitásban. A legjobb bajtársaim sorra buktak le mellettem! Annyi halottam van, hogy egy egész község temetőjét meg lehetne tölteni velük! Aztán négy évig fegyverrel a kezemben .harcoltam. Ott voltam a partraszállásnál. Nyomorékként tértem haza. — Értem. Te angol tiszt vagy, én szovjet katona voltam. Ezért értem. Hát majd elválik. Az ajtót alaposan bevágta maga mögött, -de aztán ezt is megbánta. Gyerekség. Ajtócsapkodással még senki sem nyert háborút. Ezt a harcot másutt kell megnyerniük. Elgondolkozva sétált végig a keskenyvágányú sínek mentén, s amint a lomhán tovagördülő, teli csillesorra nézett, elpárolgott a haragja. Az ösvény közepén háttal feléje valaki drótvágó ollóval elmerülten vagdossa az aknátlanított terület fölöslegessé vált drótsövényét, földre vetett kabátja karszalagjáról s a bokornak támasztott puskáról látni, hogy az is milicista. — Jó reggelt — érinti meg a lehajtott hátat, s a férfi közömbösen enged utat. — Jó reggelt. — Fölegyenesedik, a homlokát törli. Aztán megmerevedik a kéz, az arcon meglepett csodálkozás, zavar tükröződik: — Maga??! A zavart őszinte öröm váltja fel, a két kéz egyszerre indul egymás felé. — Tivadar! — kiáltja Széles melegen, és rengeteg mindenre gondol e pillanatban. — Hát maga is hazakerült? — Már másodszor. Első ízben még december végén itthon voltam. — Decemberben? Hiszen akkor még a nyilasok dühöngtek itt? — Egy kriptában üldögéltem majdnem egy hónapig. — Elgondolkozik, újra eszébe jut az a pillanat, mikor a temetőőr az izgalomtól dadogva, lihegve lekiáltott hozzájuk: „Jöjjenek ki! Itt vannak az oroszok! Jöjjenek ki! Az oroszok a városban sétálnak, és ölelkeznek az emberekkel!" Sápadtan, szakállasan másztak ki egymás után a kripta 451