Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

meglengette előtte a vörös posztót, és most öklelni készül. Vörös front! Osztályharc! Forradalom! Minden értelmiségit kinyírni! Velem együtt! Ezen ismét elmosolyodott, aztán fásultan, unottan kérdezte: — Nos? Mi van már megint? Kit kell falhoz állítani? Olyat vágott az asztalra, hogy belesajdult az ölkle. Ettől hirtelen lehiggadt, fojtottan, csendesen kérdezte: — Tegnap este volt tanácsülés? — Volt. — És? — Mit és? — Szándékosan ingerelte: a bika öklelni készül, csak hadd ökleljen, ha az ember maga ingerli döfésre, könnyebb kivédeni. Közönyösen az asztalon heverő iratokban kezdett lapozgatni, majd szórakozottságot tettetve megismételte a kérdést: — Mit és? — De már abban a pillanatban látta, hogy itúllőtt a célon: a Ibika nem döfött, a bolsi észrevette, hogy ingerelni akarja, a bolsi eleresztette az asztalt, leült, cigarettára gyújtott: — Ha jól emlékszem, én is tagja vagyok a tanácsnak — mondta aztán nyugodtan. Nem, nem fogják a nekivadult bölényt játszatni vele. Nem fogják felbőszíteni, hogy aztán majd kapjanak az alkalmon, és felháborodottan megállapíthassák: a kommunistákkal nem lehet együtt dolgozni! Nagyot szívott a cigarettájából, leverte a hamut, elgondolkozva folytatťä: — Legalábbis ti azt állítjátok, hogy én is tagja vagyok. De valahogy különösnek találom, hogy valahányszor fontos dologról kell dönteni, következetesen nem találtok meg. — Ugyan! Magam küldtem szét a meghívókat. A tiedet is. Pontosan emlékszem rá. — Mégsem kaptam meg! — Talán nem tudtak megtalálni. — Vagy nem is akartak! De az is lehet, hogy valaki egyszerűen elsikkasztotta a meghívómat. Nem, ne tiltakozz, tudom, hogy nem te voltál. Valaha bajtársak voltunk, most ellenfelek vagyunk. De azért tudom, hogy ezt nem tennéd meg. Hanem egyet vallj be: nem különös, hogy ha a közélelmezéssel van baj, vagy ha a villanytelepről van szó, 449