Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

pusztítást. Szerezzen nekem munkásokat, mert én nem bírok így dolgozni. Állandóan sötét erőket érzek magam körül, éjszakánként verekszem álmomban, minden reggel csuromvizesen ébredek. — Szedje össze magát — szólt rá Széles balkan. — Tudom, min ment keresztül. De ez a fejezet le van zárva. Maga figyelmeztetett rá, hogy tavasz van — intett az ablak felé. — A mi életünkben is tavasz van. Ne engedje, hogy az idegeit tönkretegyék. És főleg többet kell pihennie. Mennyit alszik naponta? — Mit tudom én ... öt órát... — No látja — mondta, és közben nagyot nyelt, mert hirtelenül megjelent előtte a rozoga pléhtálcán táncoló ébresztőóra képe. — Kevés. Többet kell aludnia. És abban is igaza van, amit a sötét erőkről mondott. De ez nem ok arra, hogy mi is sötéten .lássunk. Erre el Lehettünk készülve. A felszabadulás első mámora elmúlt, a belső harc még csak most kezdődik. Nyugodjék meg. Most kimegyek az alagúthoz, megpróbálok kicsikarni az ottaniaktól egy-két embert. És ne feledkezzék meg arról, amit mondtam. Alvás és ... reggelizett már? — Még nem. És maga? A kérdésben támadás volt, és Széles újra nyelt egyet. — No látja — állapította meg a főmérnök diadalmasan a ki nem mondott beismerést. — Csak az a különbség, hogy magának a zsebe is üres, én pedig legalább hoztam magammal valamit. Üljön le, az alagút nem szalad el. Előbb megreggelizünk. — A fogashoz sietett, a télikabátja zsebéből kis csomagot húzott elő, hőpalackból teát töltött. — Hanem a mérnök úron mégis rajta lesz a szemem — mondta evés közben, de Széles elégedetten látta, hogy a szeméből kihunyt a beteges fény, és az ujjai már az asztalon heverő iratok között keresgélnek. — Azt megteheti — bólintott rá két harapás közben —, csak ne ragadtassa el magát. Egyébként bevallhatom: nekem sem tetszik különösebben ez az ember, de akadnak itt bőven, akik még annyira sem tetszenek, mint o. — Erről jut eszembe: mit intéztek tegnap a tanácsülésen? 447