Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

8 A szombathelyi város/háza előtt hatalmas, nyilaskeresztes zászlóval ékesített teherautó várakozott. Szemlátomást útra készen, a motor már dohogott. Tivadar megragadta a szakaszvezető karját: — Gyerünk! Most ez a Legbiztosabb! — A felszáiLlni készülő, nyilas karszalagot viselő civilhez lépett: — Kitartás! Hova mentek, testvér? — Éljen Szálasi! A városi irattárat visszük Pestre. Felülvizsgálás végett! Sok disznóság volt itt, testvér, de mi majd befűtünk nekik. — Vigyetek magatokkal. Sürgős szolgálati ügy: összekötő tiszt vagytok a bogáti Luftwaffétól — kacsintott sokatmondóan a pártszolgálatos szemébe. Az visszakacsintott: — Üljetek fel. De csak a .kocsiba, a fülkében már négyen vagyunk. Odafönt is már hatan ültek az iratcsomókon. Jeges szél vágta az arcukat. Tivadar összegörnyedt, amennyire bírt, de már egy fél óra múlva úgy érezte, a két sarka menthetetlenül lefagyott, a kocsi peremébe kapaszkodó ujjai pedig nyomban jégszilánkokra töredeznek. A fülke felől időnként elmosódott nótázást vert vissza a szél. Az egyik pártszolgálatos irigykedve döngette meg a fülke falát, a kocsi lelassított, valaki félig telt rumos üveget nyújtott hátra a fülkéből. Most már a nóta szövegét is fel lehetett ismerni, s a fent ülők rekedt, bárgyú lelkesedéssel vették át a rumot és a nótát: 416