Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

ravaló a fogas mellett!!! A likőrt és a bort meg kell inni! Nagyon szeretünk mindkettőtöket! Tivadar, a háború után találkozunk! Jó utat! Juszufék Judit megbanonázva nézte a papírlapot, a könnyei feltartóztathatatlanul gördültek végig az arcán. Aztán megtörülte a szemét, kabátban, kesztyűben leült. Körülnézett a szobában, pillantása megakadt a szoba sarkában álló széles pamlagon. Odament, fölhajtotta a takarót. A takaró alatt, a párnán pizsama és női hálóing feküdt. Visszahajtotta a takarót, elmosolyodott. — Azt hiszik, hogy a kedvese vagyok — mondta egyszerűen. —- Azt. De nem akartak rosszat vele ... — Rosszat? — kiáltott fel a lány. — Tivadar, Juszufék a legszebbet akarták, a legkedvesebbet adták, amit ember ilyen órákban a barátainak adhat! Képzelje el, csak egy pillanatra képzelje el, ha mi most valójában szerelmesek volnánk, és nincs hova mennünk, hogy megcsókolhassuk egymást, hogy nyugodtan megfoghassuk egymás kezét, hogy búcsút vehessünk egymástól, ki tudja, mennyi időre, talán hónapokra, talán évekre ... talán örökre. És én nem mehetek be magához abba a szörnyű szállodába, és maga nem jöhet el hozzám, legfeljebb Szabó néni konyhájában ülhetnénk, remegve, nem fogott-e máris gyanút: mit keres ez a tiszt a gyári munkáslány mellett? ... Tivadar, kedves, Juszufék a leggyengédebb szívű emberek, akiket valaha ismertem ... És most vegye le a köpenyét. — Ledobta a kabátját, kisietett a konyhába. Mire bejött, Tivadar kibontotta a palackokat. — Mindent behoztam. A krumpli még meleg volt, a húst hidegen is meg lehet enni. Szereti a sárgarépát? Teát majd később főzök. — Nem kell tea. Két üveg bor van itt — mutatott Tivadar a palackokra. — A sárgarépát mindig utáltam. De ha parancsolja, ennek a napnak az évfordulóján a jövőben kizárólag sárgarépával fogok táplálkozni, Juszufék és a ma403