Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

zónái azonban kitűnt, hogy három román hiányzik. Szarvas káromkodott, Tivadar azonban végignézett az asszonyokon, és az egyiken megakadt a szeme. Ismerte, jól felvágott nyelvű, harcias tejeskofa volt, most azonban zavartan, lesütött szemmel álldogált a sor végén, a köténye szélét tépdeste. Tivadar csendesen megindult feléje, de aztán mást gondolt, magához intette a volt főhadnagyot: — Gyere, Ion, rád inkább hallgatnak. — A makacs román bólintott, szótlanul közrefogták a megriadt menyecskét. Mikor a háza elé értek, a román nyugodtan megfogta az asszony karját: — Hol vannak fiúk? Mondd gyorsan, mert én nem vagyok német, sem magyar csendőr, én nem adok neked egy nagyon nagy pofont, hanem elkiérek zászlós úrtól revolvert, és addig ilövtöldözök, írníg fiúk maguktól iki nem bújnak. Mondd, hol vannak, és ne félj semmit se, mi nem megyünk svábokhoz, egészen máshova megyünk mi. — Az utolsó szavakat olyan megfontolt határozottsággal mondta, hogy Tivadar felfigyelt. — Mit akarsz csinálni? — Majd megmondok, de nem asszony előtt. Hozd fiúkat, 'buta asszony. Simion hiányzik, Popp Petru nincsen, meg Gutescu. Simion volt neked szeretőd, indulj már értük. Hozd fiukat. Az asszony szemét elöntötte a ikönny, Tivadar elé lépett, és remegő ajakkal szóra nyitotta a száját. Látszott, hogy még nem határozta el magát, tagadjon-e vagy könyörögjön, de Tivadar csak a fejét csóválta: — .Hozza elő a fiúkat — mondta csendesen. — Hallotta, mit mondott Ion. Nem lesz semmi bajuk. Majd azt mondjuk, hogy elaludtak a pajtában. No menjen. — Az asszony sarkon fordult. Két perc sem telt bele, már jött is vissza, az emberekkel együtt. Ügy látszik, valóban a pajtában voltak. Az emberek egészen nyugodtaknak látszottak, csak Simion babrált zavartan a rongyos nadrágjával: — Domnule zászlós — kezdte sírós hangon, de Balaj ráugrott: — Kuss — mondta sziszegve. — Marhák vagytok vagy emberek? Domnule zászlós — utánozta gúnyosan —, 368