Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

nadrágban, amelyikből némelyiknek még a feneke is kivillant, és úgy érezte, hogy a háború vége mégsem lehet már olyan nagyon messze. — És a szolgálat? — tudakolta Szarvastól szelíden, mert látta, hogy a főhadnagy valósággal lubickol elégedettségében. — Mi lenne? Őrszolgálat. Lézengés. A falu végén, valahol úgy három kilométernyire, van egy lőportorony: oda mi adjuk az őrséget. Erre való a két puska meg a két derékszíj. Ezenkívül készenléti század vagyunk, légitámadások esetére. Romeltakarítás és egyéb nyalánkságok. Továbbá, és ez a legfontosabb: segédkezünk a lakosságnak a mezőgazdasági munkák elvégzésében. De erre semmi gondunk sem lesz, ezt a szakaszvezető intézi önállóan. Már érdeklődtem. Paradicsomba kerültünk, testvér. Igaz is: van két lovunk, ehhez a grófnő kölcsönadja a kocsiját, az elődömnek is kölcsönadta: mindennap be kell kocsizni Szentkirályra, postáért ... ez másfél kilométer, oda szívesen begyalogol naponta a ruszin hadapród, már ezt is kifürkésztem, aztán meg Szombathelyre, eligazításért, ez hat kilométer, de oda meg szívesen 'kikerékpározik a szakaszvezető, ezt is tudom már. Mindent tudok: a mi dolgunk szép időben ikocsikázás a környéken, rossz időben biliárdozás a kocsmában. Az elődöm már mindennel megismertetett. — És ő hova lett? — Az elődöm? Kiszuperáltatta magát — bőszült föl váratlanul Szarvas. — Tartalékos hadnagy volt, negyvenhárom éves, egy évvel (fiatalabb, mint én, és reumával kiszuperáltatta magát, a disznaja. Ja, ilyen paradicsomi helyen hamar elszemtelenednek az emberek! Mindegy: az az érzésem, egészen jő dolgunk lesz itt. .. Délután Tivadar megismerkedett a hadapróddal, akiről kisült, hogy civilben szintén tanító, valahol egy Munkács melletti kis faluban, és akitől Tivadar megtudta, hogy a ruszinok és a románok szüntelenül attól remegnek, hogy a végén átadják őket az SS-eknek, és mindnyájukat elhurcolják Németországba. A szlovákok ezzel szemben nem féltek semmitől sem, hanem titokban sertéseket vásároltak a pa363