Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

most a kerekek zaján át az apja hangját hallotta felhördülni, aggódva, megbántottan, dacosan. „Miért? Hát mit csináltunk mi? Loptunk? Raboltunk?" És a másik hang válaszolt: „Nem. )De azt »kellett volna tennünk. Neked el ikellett volna lopnod annak a zsidónak az utolsó ingét is, aztán össze kellett volna rugdosnod, és mikor már vérében ífekszik a présházad földjén, akkor oda kellett volna csődítened a csendőröket. Fel kellett volna jelentened. Ezt kellett volna tenned. Nekem pedig le kellett volna köpnöm azt az lányt, akkor kellett volna a szemébe köpnöm, mikor ott, a rabkórházban elsuttogta, hogyan törtek ki március 22-én, egy nappal a németek bevonulása után a börtönből, hogyan lázadtak fel először a szerbek, hogyan fegyverezték le az őröket, hogyan rohanták neki a szőlőknek, aztán hogyan fogdosták össze őket. Akkor kellett volna a szemébe iköpnöm, amikor elmondta, hogy hatvannyolcat öltek meg közülük a fegyőrök lövései, hogy utána a katonai vésztörvényszék még tizennégyüket ítélte halálra, hogy a legtöbbjüket elhurcolták a komáromi Csillagvárba, és hogy őket, ha majd felépülnek, valószínűleg Németországba deportálják. Akkor kellett volna az arcába vágnom, mikor megmutatta a szétroncsolt kezét, a keresztüllőtt lábát. Ezt kellett volna tennem. Aztán fel kellett volna jelentenem. De én ott remegtem előtte a kölcsönkért, önkéntes ápolónői ruhámban, és csak nyeltem a könnyeimet. És ezért kell nekünk most már remegősben élnünk mindaddig, amíg vége nem lesz." ... Állomás. Elsötétített, petróleumlámpás, á/lmos kis állomás, a sínek mentén berozsdásodott, fáradt hang dörmög, a szomszéd fülkéből rendületlenül harsog a nóta: Van egy doni fagybalzsamom bíborvörös szalagon ... De Tivadar nem hallja a hangokat, Tivadar csak a távolból vis szasa j du ló, keserű párbeszédet hallja: „És Tivadarnak is {fel kellett /volna jelentenie azt a IkommunÜstát, meg a másikat is, a kardjával kellett volna végighúznia 358