Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

— Ezt a nevet mintha már hallottam volna ... Nem ez volt az az asszony, akinek a férje egy katonavoinaittal aknára futott? — A vőlegénye vooolt, a zistenit nekííí. .. Három zsidóval kapták el a vonaton, az egyiket a vőlegénye irataival szöktette, a másik kettőt hamis papírokkal! A papírokon a mi bélyegzőnk vooolt! Tivadar megdermedt. A papírok! A papírok is az ingei alatt voltak, ott, ahol a revolver. De nem vette észre, hogy a papírokból hiányzik ... És ha észreveszi? Akkor mi van? De a Császár bömbölve folytatta: — A Gestapo kapta el. De a papírokat a zistenit nekííí, a zistenit nekííí, a kutya úristenit nekííí, a papírokat innen csempészte ki valaki! .. . Ez már veszélyes ügy volt, de Tivadart neim ez a veszély izgatta, tudta, hogy Terka cafatokra vereti magát — szinte látta maga előtt, amint a gyönyörű ajkak nyálat és trágárságokat köpnek vallatói arcába —, de nem vallja ki, honnan szerezte a papírokat. Mindenesetre elérkezettnek látta az időt, hogy felháborodott önérzettel megkérdezze. — Bocsánatot kérek, főhadnagy úr, és miért éppen engem tetszik faggatni? Csak nem gyanúsí.. . — Mindenkit gyanúsítanak — vágott közbe a Császár ingerülten. — Engem is, téged is mindenkit, a zistenit nekííí.. . Nna: Grün Móric, a kosaras Móric, ezt is ismerted? — Meg is pofoztam egyszer. — Miért? Miért? Mert besúgó volt. A fiúktól tudta. Kis kosárral járkált a táborban, cukorkát és cigarettát árult. És zsidókat. A kémelhárítónak, a Gestapónak, akinek lehetett. Ezért volt szabad bejárása a táborba (méghozzá a német megszállás alatt kapta az engedélyt, azelőtt frászt árultak a zsidóknak, nem cukorkát meg cigarettát), azért nem hívták be soha. Igen, megpofozta, sőt hatalmasan fenéken is rúgta, mert nem jelentkezett szabályszerűen az őrszobán egy olyan alkalommal, mikor Tivadar volt a laktanyás. (Pontosan előző nap vittek el miatta két embert, akiket azért jelentett fel-, mert kiszöktek a városba.) 310