Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

4 Vonatok. Dübörgő, hosszú tehervonatok, ledrótozott ablakú marhavagonok, a szellőzőnyílások mögött sápadt emberi arcok. Éjjelenként dübörögnek át a városon, a téglagyár felől zakatolnak le az állomás felé, de néha nappal is feltűnnek, valószínűtlenül és hátborzongatóan hatnak a villamossíneken, az emberek a messzi gyalogjárókról néznek utánuk, óvatosan, mindig továbbsietésre készen, mintha tilos lenne megállni a járdán, vagy utánanézni egy városon átzakatoló tehervonatnak. A zászlós is megáll, ő egy kicsit előbb helyezkedik el, a gyalogjáró szélén. Teheti, hivatalos személy. Katona. A katonák még nem gyanúsak. Az egyik marhavagon 'tolóajtaját nem húzták teljesen össze, kívülről van lelakatolva az ajtó, a lánc nem szoros, a két tolóajtó között ' ember f e }n y i rés van. A fej nem .fér ki rajta, csak az arcok, odaszorítva a réshez. Lázas szemű, ifehér arcok, asszonyok, fiatal lányok, gyerekek. Az arcok egymás fölött helyezkednek el, kísérteties. A zászlós elsápad, önkéntelenül közelebb lép a sínekhez, hipnotizálva nézi az egymás fölött fehérlő arcokat, az ádámcsutkája szárazon hullámzik, az egyik arc felhasad, kettényílik, fakópiros béléséből sikoltás tör elő; pontosan a zászlós ifelé, a zászlós a nevét Véli hallani: Tivadar ... Hernádi Tivadar ... Pedig csak képzelődik, amit hallott, nem az ő neve volt, most már tisztán hallja: „Dénes! Dénes! Mentse meg Dénest!" Kábultan néz a tovazakatoló marhavagon után, a sínek is sikoltanak, élesen sikoltanak a sínek, mi volt ez? A zászlós meredten áll, a gondolataiból ködös és terhes képek imbolyognak elő — Dénes ... egyszer volt valahol 299