Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

Lassan derengeni kezdett bennünk, és a szakasz végre felsorakozott. — Puhh! Pihenjbe álltunk, vártuk a következő rejtvényt. — Szaasz! Gyúzz! — A vigyázz után azonban nem következett puhh, hanem újabb feladat, amelytől végképp megszédültünk: — Rányazúú! Szaasz! Dúú! — Természetesem tökéletesen megzavarodtunk, mindenki mást csinált, s már reccsent is a bősz harsona: — Sszaoz! Esemmi! Esemmi! — Irány az út, szakasz indulj! — tolmácsolták fogcsikorgatva a tisztesek, s néhány nap múlva már valóban pillanatok alatt saoztunk, álltunk gyúzzba, puhhba, fordultunk bbraát, raát, sszultunk, sszakoztunk, sőt, ha az utáá vezényszót hallottuk, futottunk is. Aznap délelőtt azonban hiába csináltunk mindent. Akkor már puskával vonultunk ki, s a százados szemlátomást a fejébe vette, hogy még aznap délelőtt belénk veri az összes puskafogásokat. Ezen buktunk el. Az áá-rrra vezényszóra még csak sikerült valahogy elvégeznünk a pu&kát vállra! négy ütemét, az úú-bba vezényszóra is többé-kevésbé előírásosan súlyba löktük a fegyvert, de aztán jöttek olyan gyakorlatok, amelyeket tizenöt meg még több ütemre kellett elvégezni (ma sem értem, miért volt szükséges egy másik ártatlan embsr meggyilkolásának szakszerű előkészítéséhez ennyi bonyolult ütemre, arról nem is beszélve, hogy odakint a fronton később mindenki minden úú-bba és áá-rra nélkül gyilkolt, és az üteimeket már a leglelkiismeretesebb és legjutasibb tisztesek sem számlálgatták), s ebbe förtelmesen belegabalyodtunk. (Gyengébb idegzetűek kis híján bele is bolondultak: Ráber Gézát ezekben a napokban állandóan szemmel kellett tartanunk, reggelenként nyolcvannégy ütemre próbálta befűzni a bakancsát, és huszonhat ütemre nyelte le a kincstári feketéjét a hozzávaló komiszkenyérrel együtt.) Századosunk egyenes arányban a mi fejvesztett kapkodásunkkal, fokozatosan és végképp begerjedt. Ennek az lett a következimiénye, hogy a délutáni ssszulj után nem volt pihenő, hanem puskafogások kötelező tantermi is27