Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

hittem, nem jön el. Hogy őszinte legyek, már nem is vártam. A lány ismét elpirult: — Nos, ha nem engem várt, akkor nincs semmi baj. Remélem, nem gondolta ikomolyan, hogy a maga kedvéért jöttem erre? De isten vele, sietek: randevúra megyek... — Ne mondja, hogy randevúra megy ... — .De ha egyszer oda megyek — erősködött a lány tanácstalanul. — Mondja azt, hogy .légyottra. Szép, régi szó. Ibolya- és habcsók illata van. Zenéje van, mint a 9pinétnek, amelynek melódiáit régi konflisok kegyeletes zörgése hatja át. — Az utolsó szavakat már menet közben mondta, mert a lány megindult. Tivadar követte, és igyekezett, hogy léptei ne zavarják a lány járásának könnyed harmóniáját. A lány kacéran kivágott, magas sarkú, fekete félcipőt viselt, körömcipőt, ahogyan ezt a cipőfajtát — amint ezt Tivadar később megtudta — nevezni szokták. Szerencsére, mert Tivadar sugaras őszi vasárnapokon, szeptember elején, alkonyon innen, délutánon túl, kizárólag az ilyen körömcipőket kedvelte a külvárosi utcák kövein. (Egyéb napokon megtűrt másfajta cipőket is, de csak módjával.) Ezen a délután tehát nem panaszkodhatott: a cipő rendben volt. — Kérem — szólalt meg a lány, és megállt, hogy a fiú melléje léphessen —, ha el akar kísérni, jöjjön mellettem. Amúgy sem mehetünk sokáig együtt, a vőlegényem már bizonyára vár, és talán elém jön. A vőlegényem ... — Csak nem akarja azt mondani, hogy menyasszony? A lány komikus tehetetlenséggel vonta fel a vállát. Az ajka mosolygott, bár a szeme ködös lett valamely hirtelen felködlött bánatok miatt, mint azoké a lányoké, akik tudják, hogy a férfiak rosszak. — Miért ne lehetnék? Mert maga nem tud róla? Hiszen tegnap este láttuk egymást először életünkben, és ... — Tévedés. Életünkben először egy iskolai kiránduláson találkoztunk. Én abban az évben érettségiztem, maga körülbelül negyedikbe járhatott, de már akkor is nagyon szép kislány volt és csuromvizes. — Tessék? 18