Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz
Első rész
serdültebb hajadonok társadalomszemléletében: a szerelemmel is felsültem; odakint egy nap alatt több hívatlan szerelmet lobogtam el, mint amennyit idehaza egy hét alatt fel tudok éleszteni a hónapok óta összekuporgatott sóvár sugárzásokból. Tömörebben: odakint, annyi hős között, kushadó civil mivoltom ajándékozott meg illatos karokkal, de én idehaza sem tudok hős lenni, és szívem hölgyére ez kiábrándítóan hat. Ha a szabadságom tovább tartana, időközben még rám is unna. Csakhogy a várossal sem tudok mihez kezdeni, pedig ez régibb és tartósabb szerelem, mert egyoldalúbb. De hát mihez is kezdjek a Miklós-börtön patinás pincesorával, amely az én szememben most elsőrendű szállást nyújtana szakaszom negyvenöt emberének, ám mire visszakerülök, bizonyára századot bíznak már rám, s akkor további pincéket kellene rekvirálnunk a Kálvin téren. Vagy mihez kezdjek a Rákóczi körúttal, amely mellől néhány hónapi távollét elsöpörte a régi terek emlékeit, a vén terekét, amelyeken gyermekkoromban még szürke ponyvás cirkusz táborozott, vagy rongylabda gurult, de ma már közömbös posta, rideg rendőrség terpeszkedik fölöttük, és én már nem látom falaik mögött az emlékeket És mihez kezdjek az Erzsébet térrel, amelyen nemrég még amerikaimogyoró-szagú kis mozi állt, izgalmas némafilmekkel és villogó szemű cigánylányokkal. Vagy mihez a Bíró utcával is, amelynek sarkán (tegnap láttam) bontják a házat, amelynek falai között egykor Old Shatterhand és Winnetou voltam, és ahová Dörmögő Dömötört és bélyegeket jártam cse rélni. A házat lebontják és újat építenek. Szebbet? Nagyobbat. (Mondd, nem különös, hogy az egyik utcában még el sem hordták a bombáktól feldúlt házak romjait, és a másik utcában most kezdenek új házat építeni? Különös, makacs, lázadó teremtmény az ember...) A Bíró utca sarkán házat építenek, és a téglarakások szűk utcácskái között gyermekek játszanak, de vajon fognak-e egyszer majd ők is emlékezni? Alig hiszem: légitámadást játszanak, és búgva stukáznak alá a téglarakások tetejéről. És mihez kezdjek a másik házzal, ott a Rákóczi körúton, tudod: ott, ahol a villamos éles kanyarral fordul be a Bethlen körút felé, s ahol 156