Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

gad — suttogta a fülébe. — Mindnyájan szörnyetegek vagyunk. Te is, én is, a fiúd is. Mindnyájan szörnyetegek vagyuink, kivétel nélkül. Csak van, aki őszintébb, vain, aki képmutatóbb. — Elhallgatott, mert érezte, hogy ez sem cseng őszintén: részvét helyett ingerültséget érzett, kiábrándultan simogatta a lány meztelen karját, határozottan boszszús volt. Megpróbálta maga elé képzelni a nyomorékká gyalázott fiút, de ez sem hatotta meg: a lány a karjai között élőbb és közelebbi valóság volt, s éppen ez volt az, ami ingerültté tette. Cigarettára gyújtott, közben óvatosan eltolta magától a lányt, s mintha csak valamit keresne, felállít. A lány abban a pillanatban már szintén talpon volt. Fürkésző pillantással nézett Tivadar arcába, s a holdfényben látni tehetett, hogy az ajka megrándul. Lehorgasztotta a fejét, mint aki mindent megért, de semmin sem segíthet. — Ne vegye túlságosan a szívére — ocsúdott a fiú bűnbánóan —, inkább megpróbálok kicsempészni valami italt, és majd csak megleszünk valahogy. Látja, engem is elfogott az előbb az önzés, kicsit régen láttam már lányokat ahhoz, hogy meginduljak mások baján. De már túl vagyok rajta. Várjon meg itt... Nem folytathatta: puha, meztelen karok fonódtak a nyaka köré, szédülten zuhant vissza a padra, aztán elhomályosodott íz öntudata ... iviasnap délután, amikor kikísérte a vonathoz, a lány fátyolos szemmel nézett le rá a leeresztett vonatablakból. — Azért ne gondold, hogy nagyon rossz vagyok — suttogta mozdulatlan ajakikai, és Tivadar hirtelen megsajnálta. — Nem gondolom — rázta meg a fejét —, tudom, hogy jő kislány vagy. Aranyos és drága kislány 'voltál. Nem is tudom megköszönni neked: olyan voltál, mint egy gyönyörű és csodálatos ajándék. Olyan, amilyet csak egyszer kap az ember. A lány könnyesen mosolygott le rá. — Rettenetes dolgok ezek, drágám — mondta halkan. — Talán sohasem látjuk egymást viszont az életben... Még a nevemet sem tudod. — Dehogynem. Ajándék. 146