Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

v az anyakönyvi lapomon... Nem fél tőlem? Egyszer már letolták miattam, igaz ? — nézett csúfondárosan a szemébe. — Minek barátkozik a legénységgel? Tisztjelölt (létéire! — Azzal barátkozom, akivel akarok. És most éppen magával akarok, Kóré László tartalékos. És maga nem fél tőlem? Ha jelentem, amiket elmondott nekem, már viszik is a tábori csendőrök. Annyit faggatják majd, ha megtudják, hogy a ruszkik elengedték, bogy kilvukad bele a gyomra. Nem fél, hogy beköpöm? Kóré körülményesen két cigarettát halászott elő a zsebéből. — Ruszki cigaretta — jegyezte meg kacsintva, miiközben az egyiket átnyújtotta. Aztán halkan, de határozottan mondta: — Nem. Előbb kerül maga miattam kihallgatásra, mint én maga miatt a tábori csendőrök kezére, hadapród úr. Fektében átnyúlt hozzá, könnyedén, két ujjal megérintette az öklét. — Rendben van, tartalékos. Egyelőre nem jelentem fel. Majd a végén elszámolunk. Sőt, ha akarja, megpróbálom beosztatni az én szakaszomba. Magukat most úgyis újraszervezik. De figyelmeztetem, hogy van egy nyilas szakaszvezetőnk. Amolyan Sieg heil-fenegyerek. — Rendben van — vigyorodott el Kóré. — Esténként majd felolvasok neki a Mein Kampfból. — Szép lesz. Hát akkor gyerünk, tartalékos. Bevonulás. — Felállt, nagyot nyújtózott. Az erdő felé fordult, de Kóré visszatartotta. — Várjon, hadapród úr! Látták, hogy én vonultam be utolsónak. Jelentkeznem kell. — Rendben van. Nálam jelentkezett. — A falu mögött hasaltam, amíg a lövöldözés tartott. Nem láttam semmit, nem tudok semmit. Érti? Bólintott, és menni készült, de látta, hogy Kóré szeretne még valamit mondani. — Nos? Kóré habozott. —Csak meg akartam kérdezni — mondta aztán a puskája szíján motozva —, hova való maga, hadapród úr? 123