Jarnó József: Magyar miniatürök

A száműzött

mondatot: — A császár! Csipkésruhát huzatolt rájuk, ahelyett, hogy őket húzatta volna deresre! Nemes szabadságunk épületét megrendítette, hogy jobbágyparasztok fiai hivatalt viselhessenek... Persze, hogy fejükbe szállott a dicsőség! A kancellista ur, a versfaragó, a mezitlábas francia csőcselék rajongója, akinek az apja boldog lett volna, ha a hajdúm szóba áll vele, párbajra hiv engem! Ilyen nemesi birtokról elcsavargott jobbágyfit küldött a nyakamra kancellistának ipamuram, aki nem tanulta még meg, hogy a veszett eb azt a kezet is megmarja, amelyik kenyeret nyújt neki... Hirtelen a hivatalnok felé fordult: — Kend nemes ember, Istvánffy uram, mondja, eszébe jutott volna magának valaha párbajra hivni hivatali főnökét?! — Horribile diclu, méltóságos uram... — ijedt vissza a gondolattól a megszólitott. — Ez a jobbágyfi pedig kardra szólit engem! De az ilyennek nem karddal hasogatják ám a bőrét, hanem mogyorópálcával! S nem nemes urak, hanem vármegyei hajdúk! — Méltóságod... — Botrányt botrányra halmoz s a nemes vármegye kénytelen tűrni, mert a császár... Nemes kisasszonyokra meri vetni a szemét, nemes urat hiv párbajra és verset ir »A franciaországi változásokra!« Kinyomatja, terjeszti ... 66