Jarnó József: Magyar miniatürök

A mesemondó

a feszület előtt, az apjuk is, — eszükbe se jut, hogy ők másként tehetnék... Itt nem vitázni kell, de tanitani... A feszülethez érkezett a szekér. A bakon ülő paraszt széles mozdulattal vetett "keresztet. A fiatalabb prédikátor dacosan mérte végig az Isenember képét, aztán a kalapjához nyúlt s — mégjobban behúzta a homlokába. Azértis! * Hofgreff György uram házában lelkes társaság ülte körül a nagy tölgyfaasz!alt. Komolyképü, szelidtekintetü ember vitte a szót: a kolozsvári prédikátor. — Nem azért jártunk idegenben, hogy megtanuljunk kenetesen papolni, — ezt Nagyszombatban is jól megtanulják a pápista papok. Nekünk mást kellett tanulni, másokért kellett tanulni. Odakint élet van... — Itt pedig a török, — vetette közbe egy fáradtképü ember. t A prédikátor újra beszélni kezdett: — Én pedig azt mondom, hogy mi is fogunk élni, — ha százszor nyakunkon ül is a török. A mi hitünkben az élet ereje van es Wiltembergában a hit tudományán kivül azt is megtanultam, hogy hogyan kell élni. Tanulnunk kell, hogy tanítani tudjunk. Mert mi ez az ország: néhány ezer ur és millió baromi paraszt... A paraszt fizet, az ur harcol, — ez jó is addig, am ig ellenség nincsen... De, ha tatár jön, vagy török, akkor elesik az 21