Jarnó József: Magyar miniatürök

A lovag

percre csend lett, melyet az egyik liszt érces szava tört meg: — őfelsége a király parancsára! Nyissátok meg a várkaput! Az egyik ablakból szitok felelt: — Egy kékkövi és gyarmathi Balassa Bálintnak nem parancsol a német, még ha király is! A magam várában én vagyok az ur! Kurta parancsszavak pattogtak a félig leengedett felvonóhíd újra a magasba emelkedett s a bástyákon harcra emelt fegyverrel jelentek meg a katonák. A főherceg csodálkozva bámult maga elé. Nem értette a dolgot, ingerülten harapdálta az ajkát s aztán felmordult: — Das verstehe ich nicht! Der verfluchte Ungar! * A kolostor sekrestyéjében leeresztette vállairól a miseruhát az apátur. Két kezét még összetette egy miatyánkra, aztán a körülötte ácsorgó barátok felé fordult: — Imádkozzatok érte, a pogány ellen harcolva halt meg s Krisztus neve volt a száján, amikor meghalt... Az egyik szerzetes keresztet vetett: — Isten bocsássa meg az ő bűneit,.. A barátok összesúgtak. Mindegyiknek volt ítélő szava: — Sokat ivott és duhajkodott! — Verekedett és nem volt szent előtte se rokon, se barát! 15