Jarnó József: Magyar miniatürök

Az üstökös

Sürü, nehéz pelyhekben hűlt a hó s takarónak feküdt a pihenő bakák ruhája fölé. A hosszú meneteléstől elgyötört emberek fásult-fáradtan hevertek a völgyben. A messzeségben el-eldördüli még egy-egy ágyúlövés, a katonákat már meg se rezzentette a hangjuk, hozzászoktak rég ehhez a muzsikához. Most pihenő volt: menetelésbe rokkant lábaikat el lehetett nyújtóztatni a földön s le lehetett tenni a nehéz borjubőr táskát. Pihenő volt: a puskák gúlában hevertek s az altisztek kezében is elpihent a korbács, mely előremenésre szokta noszogatni a behavazott olasz hegyek fáradt osztrák hadseregét. Pihenő volt, — csak az őrszemek kezében állt lövésre készen a puska. A szájak fáradtak voltak a szóra, — de különben is van az ugy néha, hogy jobb nem beszélni... — Halt! Wer da? — hangzott fel hirtelen az egyik őrszem hangja s aztán rögtön el is dördült egy puskalövés. A tisztek felugráltak, kurta, pattogó vezényszavak hangzottak el s egy pillanat múlva már harcra készen álltak a csapatok. Néhány perc telt el feszült várakozásban, aztán meg137