Jarnó József: Magyar miniatürök

A paraszt

Zsivajos vidámság verte fel a tanulószoba csöndjét. A hatalmas tölgyfaajtónál kacagóképü legénykék csapata igyekezett, vad taszigál ások közepette, befelé. Bent a teremben kisebb csoportokra kavargott a vidám diákhad: a vakáció a szemeik előtt illegette, kínálgatta magát, a hátuk mögött pedig már ott volt a sikeres exámen. A tegnapi rémek, melyek elalváskor még oly sötétre árnyékolták a falakat a kollégium katonás hálótermeiben, pajzán tündéreknek adták át helyüket és eltűntek egészen, — a jövő exámenig. A vidáman nyüzsgő, zajongó diákhad közepette szinte elveszett egy apró, sovány, villogószemü legényke. Az ő arcáról hiányzott a felszabadulás boldogsága, ráncbaszaladt gondok ültek a homlokán. Nem vonult félre a kacagok csapatától, ott állt a tömegben, ahol a leghangosabb volt a lárma s legvidámabb a tréfa. A szája mosolygott is egy kicsit, de furcsa volt a mosoly a homlok öreges ráncai alatt. Hallgatta a nevető szavakat, de figyelni nemigen tudott rájuk, csak néha jutott el egy-egy 8. Jarnó József: Magyar Miniatűrök. 113