Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

I. „Kimondták az ítéletet felettem..." Janics Kálmán: Fenyegetések sodrában

annyi személy erőszakos elűzésével. Az ilyen lakosságcsere azonban nem oldott meg semmit, mert félmillió magyar a csere után is itt maradt, ám a kulturális és polgári jogfosztás állapotában. A magyarellenes nacionalizmus a lakosságcsere tervének aláírása után, 1946 nyarán, bízott a további sikerekben, a békekonferenciától várta a kedvező helyzet kialakulását, ott azonban már csalódnia kellett. A szlovákiai magyar társadalom életterében azonban megindult a sorvadás és széthullás bomlasztó hatása, ezért a négy év kultúra nélküli állapotát azzal kell kiegészíteni, hogy az abszurd helyzetet a nyugati világ megjegyzés nélkül vette tudomásul, a három hónapos deportálást is csak akkor vették észre, amikor Mindszenty József a pápánál és államfőknél tiltakozott. A sajtó bíráló hangja ijesztően szórványos volt, erkölcsi elvek sehol, csak itt-ott elnagyolt észrevételek. Régi áldozatoktól, szemtanúktól gyakran hallhatjuk, hogy „deportálták", vagyonát elvették, tisztán látni azonban csak akkor lehet, ha az eseményeket a végrehajtás módja és eszközei szerint csoportosítjuk. Napjainkban már egyre többen képesek elkülöníteni az első deportálási hullámot - 1945 szeptemberében - a radikális és általánosnak mondható deportálástól, vagyis 1946 novemberétől. Ugyanis az első kezdeményezés a pozsonyi Povereníctvo (Megbízottak Testülete) műve volt a szlovák politikusok és a csendőrség közreműködésével, kizárólag munkaképes férfiakkal szemben. Az akció megtorlás akart lenni a potsdami elutasító határozat miatt, de csak szeptember végéig tartott, októberben az érintettek hazaszökdöstek. A Beneš-féle 88/1945-ös számú dekrétum akkor még nem is létezett, hiszen csak 1945. október 1-jei dátummal tették közzé. A második deportálási hullám összállami jellegű volt, Prágából irányították, és a hadsereg hajtotta végre, indoklásképpen a 88-as dekrétumra, de a módszer gyakorlata az elveket deportálássá és tömegrablássá fokozta le, mert a családtagokat is besorozták, a vagyonelkobzást pedig írásban is közvetítették. A hadműveletnek nem a pozsonyi Megbízottak Testülete volt a tettese, hanem a nacionalista szélsőségesek prágai központi gárdája (Gottwald, Nosek, Clementis, Ďuriš, Široký, Ripka és Svoboda). A deportálás kezdete előtt öt nappal Beneš még óvott az efféle kezdeményezéstől, a fenyegető megmozdulást a pozsonyi hivatal sem ismerte fel időben. Az elvadult akció hatalmi bűnözés volt, melynek létrejöttét az 1946-os béke8