Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Mészáros Sándor: Egy gyermek vallomása

tulnak el a harctereken, a gettókban, a lágerekben, mert a legpiszkosabb emberi ösztönök uralják a társadalmat, s ez elnyomja a humánus érzelmeket. Ahogy szenved a társadalom, az emberiség, úgy szenved a természet is. Tönkremennek a nemes emberi alkotások, felrobbantják a hidakat, az utakat és a vasúthálózatot, az egyes embercsoportokat elzárják a külvilágtól, amelyek a nyomor és az éhség áldozataivá lesznek. Épületek dőlnek romba. Erdőket emészt el a tűz, a termőföldek kontinuitását bontják meg a lövészárkok, a gránát- és bombakráterek. A levegő tisztaságát megfertőzi a bűz, amely a rothadásnak indult holttestekből és az elpusztult állatokból ered. Gaz lepi el a termőföldeket, mert nincs, aki megművelje, vagy nincs lehetőség megművelni azokat, mivel nem engedik az uralkodó viszonyok. Falunk életébe, annak vérkeringésébe is beszivárgott a testet és a lelket marcangoló fájdalom, amely a háború okozta sebekből eredt. A falu fiataljait megtizedelte a háború. A húszéveseket vitték a frontra, voltak közöttük, akik már ekkor feltöltötték a hősi halált halt honvédek statisztikáját. A korombeli gyerekeket, akiknek már ekkor sárga csillagot kellett viselniük a faji megkülönböztetés jelképeként, a nyilasok hurcolták el a szüleikkel együtt. A tizenéveseket is összeszedték, és nyugat felé terelték csoportokban. A hősi halottaknak nyilvánított fiatalok, apák, akikre az új nemzedék felnevelése várt, örökre távol maradtak családjuktól, feleségüktől, gyermekeiktől. Azok, akik odahaza maradtak a faluban, állandó rettegésnek voltak kitéve. Egyrészt az átvonuló német csapatoktól, később pedig az utánuk jövő orosz katonáktól. Fájdalmas nyomokat hagyott lelkivilágomban nagyapám meggyilkolása. Virágvasárnap volt, amikor a falunkba bejöttek az orosz csapatok. Örültünk annak, hogy végre megszabadultunk a németektől, akikkel állandóan meg kellett osztani kis családi fészkünket. Amikor az első orosz katona megérkezett, mindannyian a pincében voltunk. Este felbátorkodtunk a szobába, lefeküdtünk, mit sem sejtve. Ebben a bátorságban rejlett a fájdalom gyökere. Éjfél után két orosz katona zavarta meg nyugalmunkat. Bezörgettek az ajtón, amely be volt zárva, majd édesapám felkelt, és beengedte őket. Enni kértek, majd italt követeltek és ittak. Ekkor már mindannyian talpon voltunk. Az egyik ka86