Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Viczen István: Száműzetés

A környező falvakban lévő magyar családok fiatal tagjai, akiket szintén kezdett a honvágy gyötörni, egyre többen hagyták el gazdájukat és jöttek haza szülőfalujukba, ki legálisan, ki pedig egyszerűen otthagyta gazdáját. Egypáran már az én szülőfalumba is visszatértek. Engem is bosszantott, hogy egyesek hazajöhettek, és csak azon törtem a fejem, mi módon lehetne még egyszer meglátni falumat és otthon hagyott barátaimat. Idehaza hagytunk tizenöt család méhet, de tavasszal egy ismerősünk elszállította Rőcére, hogy ott kezelni fogja, mivel ő is méhészkedett. így aztán szüleim előtt úgy nyilatkoztam, hogy ideje lenne nekem is hazalátogatnom, a méheket is megnézni, hogyan kezeli az édesapám barátja, és ha addig lesz hordás, friss mézet is tudok a családnak kivinni. Addig győzködtem szüleimet, míg nagy nehezen beleegyeztek. így már csak a gazdámmal kellett megbeszélnem, hogy adjon legalább kétheti szabadságot. A kora tavaszi munkálatokat elvégeztük, és a nyáriak, mint az aratás, takarmánybegyűjtés még nem kezdődnek, tehát egypár hétre elkerülhető vagyok. Megmagyaráztam néki (már ahogy tudtam), hogy mi a helyzet, és szeretném a nagyszüleimet is meglátogatni, mert már elég idősek, és bizonyára ők is segítségre szorulnak. Megértette sorsunkat, és helyeslően bólogatott, majd így szólt: István, mivel nagyon meg vagyok elégedve a munkáddal, és bízom benned, hogy visszajössz, hisz itt maradnak szüleid - hazalátogathatsz, adok neked kétheti szabadságot. Mondanom sem kell, mit éreztem, örömem határtalan volt, majd csak hogy a nyakába nem ugrottam a meghatottságtól. Nagy örömmel mentem közölni szüleimmel az újságot, hogy minden rendben, mehetek haza. Kezdődött a lázas készülődés, alig vártam a hét végét, mert szombat reggelére volt az indulás tervezve. Állandóan a szülőfalum, a kis ház járt az eszemben, és az otthon maradt barátaim, hogy két-három nap múlva én is köztük lehetek, mert az utazás két napig is eltartott, hiszen majdnem ezer kilométer választott el otthonunktól. Kétnapi vonatozás után, vasárnap, a késő délutáni órákban érkeztem meg a tornaijai állomásra, s onnan autóbusszal szülőfalumba. Mikor megpillantottam kicsiny falum tornyát, a szívemet a torkomban éreztem. Olyan volt ez, mint egy álom, és egy-egy könny39