Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

IV. „Szétszórtak bennünket, mint hulló levelet..."

Czímer Péter HONTALANOK Amikor nálunk deportáltak - Esett a hó, a szél dudált Vagonok közt az állomáson Láttam én egy könnyező anyát. Karján négyhetös gyermekével, Amint táplálta magzatát, Dacolt hideggel és a széllel; Mellette szuronyos katona állt. A gyermek sírt anyja ölében, Hulltak könnyei az anyának, És nem volt, ki vigasztalná Elhagyott árváit e bús világnak. Szoknyája mellett két nagyobb is Remegve nézte anyja könnyeit... Óh, jaj, kiket már kiskorukban A sors szenvedni megtanít. Apjuk - küzdve kis családjáért, A vagonból addig otthont csinált, S ott állt szótlanul, fájó szívvel A reményvesztett, hontalan család. Napokig lesz e zord hidegben Éj s nappalon át lakás e vagon, Messzi tájakat fut át velük A vonat, míg megáll valahol. ....És sírt még sok vagonban odább Annyi elhagyott, szenvedő család, Kegyetlen sorsát elhagyottan tűrve; - Mindenütt szuronyos katona állt. 132