Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

IV. „Szétszórtak bennünket, mint hulló levelet..."

Ha álomról beszélek: - Az én szegény, bús fejem is Ily gondolatokkal Volt tele, és gondolkodtam: Meghalni még korán. Nem csoda, ha álmaimban Sem hagytak békében, Rémképeknek látomása Gyötört minden éjjel. De a költő megálmodja Szörnyű sorsát - ezt gondoltam én is, Én pedig hát költő volnék, Ha névtelen szegény is. Szerencsésen megálmodtam, Pár nappal a nagy baj előtt, titkát: Nem lesz ebből nálunk semmi, Csak a bolygó elpusztítja Prágát. Ez pedig még szép álom volt, Attól a tündértől, Aki nékem súgni szokta Álmaimat, éjjel. Beszéltem is mindenkinek, Hogy miként lesz - álmomat mesélve, Ez lett a baj, nemi hitte el Még saját anyám se'. „Anyám, az álmok nem hazudnak" Kaptam én a költői mondáson, Prágán kívül nem pusztul el Egy város sem a kerek világon! - De úgy látszik, a magas ég Nem szeretett engem, Nem akarta teljesítni 123